Felelősök helyett bűnbakok

b¹nbak

Az első világháború több szempontból is más volt, mint a korábbi háborúk. Kiterjedtsége és áldozatainak hihetetlenül magas száma eleve kiemelte az addigi háborúk sorából. De különlegesnek tekinthető az is, ahogy a háború véget ért. A győztesek ugyanis nem szorították vissza a veszteseket saját országukba, s azokat nem foglalták el ugyanezzel a lendülettel. Ehelyett a háború egyszer csak – mintegy varázsütésre – véget ért. A központi hatalmak hadseregei persze visszaszorulóban voltak és hatalmas veszteségeket szenvedtek el, de még mindig nagyjából ugyanott és ugyanúgy harcoltak, mint a korábbi hónapokban. Éppen ezért sok katonának érthetetlen volt, hogy pontosan mi is történt velük. Nem értették, hogy miért nem érkezett kellő utánpótlás. És azt sem, hogy mit jelent az, hogy a hátország gazdasága nem bírta tovább. Sok fronton harcoló katona érezte úgy, hogy a hátország cserbenhagyta, hátbaszúrta őket.

dolchstossA német katonát leterítő „tőrdöfés” egy müncheni folyóirat címlapján (1924)

A „tőrdöfés” elmélet hamar népszerű lett a vesztes országok katonái körében. Így könnyebb volt feldolgozniuk magukban a háborús vereséget, mintha azt kellett volna belátniuk, hogy országuk minden erőfeszítés ellenére alulmaradt az ellenséggel szemben. Ez ugyanis súlyosan sértette volna a nemzeti büszkeséget. Nem véletlen, hogy a tőrdöfés elméletnek a legmagasabb rangú katonák közt is szép számmal voltak hívei. (Erich Ludendorff német vezérkari főnök ugyanúgy hitt benne, ahogy Horthy Miklós, az Osztrák-Magyar Monarchia flottájának utolsó főparancsnoka is.) Így ugyanis továbbra is hirdethették országuk katonai erényeit, hangzatos szónoklatokat tarthattak a katonák vitézségéről és tántoríthatatlanságáról, s egyúttal elodázhatták a katonai vezetés felelősségének kérdését is. A felelősség elhárítása nem csak a katonai vezetésnek jött jól, akik képtelenek voltak beváltani háborús ígéreteiket, hanem a háborút kezdeményező és támogató politikusoknak is. A háborús felelősséggel és a vereség valódi okaival történő szembenézés helyett tehát sokaknak állt érdekében, hogy inkább bűnbakot keressenek. Olyanokat, akikre rá lehetett fogni, hogy miattuk szenvedett vereséget az egyébként hősiesen küzdő hadsereg. Olyanokat, akikről hihető volt, hogy elszabotálták a hadsereg ellátását. Olyanokat, akiket ezért aztán árulónak lehetett kikiáltani.

HadimilliomosokBíró Mihály plakátja Kozma Nándor: Hadimilliomosok című könyvéhez. A plakáton ábrázolt dúsgazdag milliomos nem véletlenül hasonlít a munkásmozgalmi karikatúrákon megjelenő kizsákmányoló tőkésre. A plakátot rajzoló Bíró ugyanis rendszeresen készített munkásmozgalmi plakátokat és más műveket. A fenti plakát üzenete is egyértelmű: a kizsákmányoló tőkések a háborút is saját meggazdagodásukra használják fel.

Érdemes utánanézni, hogy milyen ismertebb alkotásai voltak még Bíró Mihálynak!

Ha már nem lehetett nevén nevezni a valódi felelősöket, akkor a legkézenfekvőbbnek azok hibáztatása tűnt, akik meggazdagodtak a hadsereg ellátásából. Ahogy Jókai Mór: Az arany ember című regényéből is tudhatjuk, a katonaság beszállítójának lenni mindig nagy üzlet. A hadsereg ugyanis szinte korlátlan mennyiségben igényli az élelmiszert, a ruházati cikkeket, s más javakat. Ráadásul a katonaság a minőségre sem különösebben kényes – különösen nem háborús időkben. A világháború idején persze hamar legendássá váltak a frontra küldött rossz élelmiszerek és a papírtalpú bakancsok. (Ezeknek a történeteknek valóban volt alapja, mivel a nemzetközi kereskedelem megszűnése és a hazai gazdasági termelés visszaesése miatt áruhiány alakult ki a háború idején. Ez a frontra és a hátországra egyaránt kihatott. Először csak romlott a termékek színvonala – például a tiszta gabonát korpával keverték –, majd pedig megjelentek a különböző helyettesítő termékek, mint az ügynevezett pótélelmiszerek és például a kartonpapírból készült ruhák is.)

A hadiszállítók hibáztatása a baloldali politikusok számára tűnt a leggyümölcsözőbbnek. Ők ugyanis ezzel azt hangsúlyozhatták, hogy a háború a kiváltságosok érdekében állt. A katonai vezetők és a háborús politikai vezetés számára azonban könnyen kínossá válhatott a hadiszállítók vizsgálata, hiszen ők voltak a megrendelők, akik busásan megfizették a kritikával illetett árukat.

Stab-in-the-back_cartoon_1924Egy német jobboldali politikai karikatúra azokat a baloldali politikusokat hibáztatta a vereségért, akik korábban elutasították a háborút. Az 1924-ben készült német plakát tipikus példája az utólagos visszavetítésnek. Azokat a politikusokat jeleníti ugyanis meg a hadsereg elárulóiként, akik a háború után hatalomra kerültek: Philipp Scheidemann szociáldemokrata politikust és a közismerten háborúellenes Matthias Erzbergert. Figyelemreméltó továbbá az is, hogy több katona sisakján is horogkeresztet láthatunk, amivel a grafika azt sugallja, hogy már a világháborúban is a nemzetiszocialisták küzdöttek a német nemzet valódi érdekeiért.

Forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Stab-in-the-back_myth

A katonák és a háborúpárti nacionalista politikusok számára kézenfekvőnek tűnt azokat hibáztatni a háborús vereségért, akik korábban nem értettek egyet a háború kirobbantásával, illetve kritikával illették a hadvezetést vagy a háborús kormányokat. Róluk tűnt ugyanis hihetőnek, hogy nem voltak eléggé elkötelezettek a győzelem iránt, sőt akár még arra is képesek lehettek, hogy elszabotálják a győzelmet.

  • Így kerültek a bűnbakok közé a baloldali, munkásmozgalmi politikusok, akik elvi alapon ellenezték a gyarmatok újraosztásáért indított „imperialista” háborút. Ők ugyanis azt vallották, hogy a háború nem a nép, hanem a népet kizsákmányoló gazdagok érdekeit szolgálja. E körből került ki a háború első, civil áldozata: a francia szocialista politikus, Jean Jaurès.
  • Ugyancsak elvi alapon utasítottak el mindenféle háborút a pacifisták, akik úgy gondolták, hogy a civilizált emberiségnek a béke megőrzése a legfontosabb érdeke, és mindenféle vérontás felesleges és haszontalan. E körbe tartozott az elszántan humanista és pacifista eszperantó mozgalom, melynek Magyarországon az egyik legkiemelkedőbb képviselője a kereszténydemokrata Giesswein Sándor volt.
  • Kezdetben a szabadkőműves páholyok is elutasították a háborút, még pedig ugyanazért, mint a többi pacifista és humanista mozgalom. A háború kitörése után azonban az egyes nemzeti páholyok felsorakoztak saját országuk érdekei mögött. Vagyis a magyar szabadkőművesek Magyarország érdekében tevékenykedtek, a cseh szabadkőművesek a cseh érdekeket tartották szem előtt, a franciák pedig Franciaországét. (Jellemző például, hogy a magyar szabadkőművesek IV. Károly fegyverszüneti tárgyalásaiban is részt vettek, mert akkor ez tűnt a magyar érdeknek, majd a világháború után ők is igyekeztek latba vetni kapcsolataikat, hogy az ország számára kedvezőbb békefeltételeket érjenek el.)

1916-17 időszakában úgy látszott, hogy a háború soha nem fog véget érni. […] Határozottan a háború ellen voltunk, anélkül azonban, hogy az utópisztikus pacifizmus hajlékony redőibe bújtunk volna. Tudtuk, hogy a háborút csak úgy lehet elpusztítani, ha kitépjük gyökereit is. Türelmetlenül élni szerettünk volna, s megcsömörlöttünk a modern civilizáció minden formájától, alapjaitól, észjárásától, nyelvétől, s lázadásunk olyan jelleget öltött, melyben a groteszk és az abszurd jóval túlhaladta a művészi értékeket.

Tristan Tzara (1896-1963) az egyik legismertebb dadaista művész vallomása a dadaizmus születéséről.

Érdemes felfigyelni arra, hogy bár a dadaisták megcsömörlöttek a háborútól, mégis mennyire el akarták kerülni, hogy a pacifistákkal egy lapon emlegessék őket! Vajon miért?

Mit jelenthet a szövegben használt „utópisztikus pacifizmus” kifejezés?

Stab-in-the-back_postcard

A katonák és a jobboldaliak körében hamar népszerű lett a zsidók hibáztatása. Forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Stab-in-the-back_myth

Érdemes végiggondolni, hogy mit sugall és milyen hatáskeltő eszközökkel gyakorol hatást a nézőre a fenti grafika!

A legideálisabb bűnbaknak azonban a zsidóság bizonyult a jobboldali politikai csoportok számára. A zsidóság hibáztatásának ugyanis már évszázados hagyománya volt. A középkorban terjedt el az a szemlélet, hogy a különböző szerencsétlenségekért az eretnekeket, boszorkányokat vagy a zsidókat hibáztassák. Az eretnekek és a boszorkányok hibáztatása – a kereszténység súlyvesztésének és a felvilágosodás elterjedésének köszönhetően – idővel megszűnt. Így a zsidók váltak a fő bűnbakká. Ez azonban csak úgy volt lehetséges, hogy a 19. században a zsidóellenesség is elveszítette vallási jellegét, s ehelyett egyfajta politikai hitvallássá, világnézetté vált az antiszemitizmus.

Az antiszemitizmus a hivatásos katonatisztek körében egyébként is meglehetősen gyakori volt, mivel a tisztek jelentős része a dzsentri, úri középosztályi, kispolgári rétegekből került ki, amelynek tagjai féltékenyen figyelték a zsidó értelmiségiek, orvosok, kereskedők felemelkedését azokba a társadalmi körökbe, ahonnan ők épp lecsúszóban voltak.

Német zsidók halála a hazáért 1920A német anyákat megszólító üzenet azt hangsúlyozta, hogy a keresztény és zsidó háborús hősök együtt harcoltak és együtt nyugosznak az idegen földben. A 12 ezer zsidó halottat gyászoló édesanya nevében azt kérték a nem zsidó édesanyáktól, hogy ne üljenek fel a pártcélokat szolgáló zsidóellenes uszításnak, mert a gyűlölködés senkit nem fog visszahozni a sírból. A kép forrása: https://en.wikipedia.org/wiki/Stab-in-the-back_myth

Együtt haltak megA német helyzethez hasonló volt a magyar is. Itt is megfogalmazódott a vád, hogy a zsidók nem elég hűek a nemzethez, s kivonják magukat a háborús terhek viselése alól. Ezt vitatta az az 1917-ben megjelent grafika, amely arra hívta fel a figyelmet, hogy a harctéren együtt fekszenek a zsidó és a nem zsidó katonák holttestei.

magyar hadviselt zsidók aranyalbumaA zsidóság háborús szerepvállalását hiányoló vagy keveslő vádaknak azzal is elébe kívántak menni a zsidó szervezetek, hogy a háború után összeállították a zsidó katonák emlékalbumát.

A vesztes országokban működő zsidó szervezetek mindent elkövettek, hogy tényekkel cáfolják az erősödő antiszemita hangulatkeltést, s megvédjék magukat a zsidóságot árulónak kikiáltó vádakkal szemben. Igyekeztek bemutatni, hogy a zsidóság is kivette a részét a háborús erőfeszítésből a fronton, s sokan közülük hősi halált haltak. Ez azonban nem győzte meg a tőrdöfés elméletben elkötelezetten hívő antiszemitákat. Ők továbbra is kétségbe vonták vagy kevesellték a zsidók háborús szerepvállalását.

Az első világháborúban egyébként összesen kb. 900 ezer zsidó katona harcolt Oroszország, Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében. Közülük mintegy 100 ezer halt meg a háborúban. (Vagyis a százalékos arányokat tekintve kicsivel többen, mint a nem-zsidó katonák közül.)

b¹nbak minden idïbenA magyar és az egyetemes történelem legismertebb bűnbakjairól, a bűnbakképzés indítékairól és mikéntjéről ad sokszínű áttekintést a Magyar Történelmi Társulat 2013-ban kiadott tanulmánykötete.

Reklámok