Tisza vs Károlyi

Tisza szoborKárolyi szobor 2

Tisza István és Károlyi Mihály szobra a Parlament mellett. A két szobor szinte ugyanazon a helyen lett felállítva: Tisza szobra a Horthy-korban és napjainkban látható a tér északi részén, Károlyi szobra pedig az 1970-es évektől a legutóbbi időkig állt ugyanott.

Az első világháború utáni összeomlás olyan súlyos tragédia volt, hogy a kortársak és az utókor is igyekezett, igyekszik felelőst találni a korabeli magyar politikusok közül. A baloldal hagyományosan Tisza Istvánt, a jobboldal Károlyi Mihályt tekinti a súlyos tragédia fő felelősének. Viszont a baloldal Károlyit az első köztársasági elnökként és demokrataként ünnepli, míg a jobboldal Tiszában látja az elveszett aranykor hősies megtestesítőjét. A két politikus megítélése olyannyira ellentétes, hogy még szobraik se férnek meg egy helyen – mintha két párhuzamos múltja lenne az országnak. Az alábbiakban néhány jellegzetes idézet segítségével illusztráljuk, hogy mit gondolt személyükről az utókor.

Érdemes megfigyelni, hogy mely szövegrészek próbálnak az érzelmekre, s melyek az értelemre hatni! Mely szövegrészek elemzik az egykori történeti helyzetet, s melyek fogalmaznak meg ítéletet? Az ítélkező szövegrészeknél érdemes belegondolni, hogy milyen világnézet jegyében fogalmazza meg véleményét az ítéletalkotó!

Tisza István a kortársak és az utókor szemében

tisza_istvan festményBenczúr Gyula: Tisza István (1915)

Tisza István igen tehetséges, józan higgadt felfogású, meggyőződéses, liberális politikus. Bátor ember, nagy kálvinista. Modora fagyasztó; a mennyire Széllre [Széll Kálmánra] nem lehet haragudni, őt nem lehet szeretni. A gyűlölködés fogja megölni.”

„Hihetetlenül tud egyes embereket megvetni, értem, hogy a harcz hevében miért gyűlölték.”

Thallóczy Lajos levéltárigazgató és diplomata naplóbejegyzései Tiszáról az 1900-as évek elején.

Minden a Sorsé, szeressétek,

Őt is, a vad, geszti bolondot,

A gyujtogató, csóvás embert,

Úrnak, magyarnak egyként rongyot.

Mert ő is az Idők kiküldöttje

S gyujtogat, hogy hadd hamvadjon össze

Hunnia úri trágyadombja,

Ady Endre Tiszáról a Rohanunk a forradalomba (1912) című versében. Noha Tisza neve nincs kimondva, nem nehéz azonosítani, hogy róla van szó, hiszen Tisza István családi birtoka Geszten volt. Ady erőteljes, túlzó szóképei jelentős hatást gyakoroltak az utókorra.

különleges, konzervatív világfelfogása, merev, dogmatikus politikai hitvallása, bigott osztályönzése miatt minduntalan és egyszerre száz ponton ütközik össze az ellenkező meggyőződésűek táborával és hajlékony engedelmesség helyett elkeseredett ellenszegülést támaszt.”

Franyó Zoltán: Don Quijote de la Geszt: Tisza István. (1913)

Ki ne érezné fogcsikorgatva, hogy csak a Tisza István reakciós konokságának az útból való elsöprése mentheti meg ezt az országot a szétrobbanástól? Ami gyűlölet ma van ebben az országban, az mind a Tisza fejére száll, mert ami reakció ma ebben az országban van, az mind a Tisza kezében fut össze. Tisza ma a néprontás minden földalatti, gyehennás erejének a megszemélyesítője. Minden könny, amit elsírnak, minden vér, amit kiontanak, minden jajdulás, amely fölhördül a magyar proletárság választójogi küzdelmében, ennek az embernek a fejére száll vissza. A jogtalan magyar munkásság minden szenvedése, fölszabadító harcában kiömlött minden vércsöppje ennek a konok és őrült gonosztevőnek a homlokára égetik a kitörülhetetlen Káinbélyeget. Tisza a magyar reakció megtestesítője, de most gyáva módon el szeretné ezt titkolni és gyávaságából hősi pózt formálva, egy napilap tudósítása szerint ezt mondja: «Engem itt lelőhetnek, tán el is találhatnak, de az alelnökök rögtön feljönnek és behozatják a rendőröket.» De nem mond igazat, csak gyáván beszél a geszti. Ma Tisza István nem akárki, nem pótolható tucatembere a proletárellenes reakciónak, akit ha leomlik, akármelyik alelnök is pótolni tud. Ki ne érezné, hogy ha Tisza politikája elpusztul, vele pusztul az egész reakció? A nagy harc előtt meg kell állapítani: minden felelősség Tisza Istváné.”

Részlet a szociáldemokraták által 1913-ban kiadott „Magyarország véreskezű hóhéra Tisza István gazságai” című kötetből. A munkásmozgalom vérére való utalás itt értelemszerűen nem az első világháborúra vonatkozik, hanem az 1912. május 23-i munkástüntetésre, amit a rendőrség feloszlatott. A rendőrség keménykezű fellépésének hat halálos áldozata lett. A tüntetésre az adott okot, hogy a parlamenti házelnökké választott Tisza István korlátozta az ellenzéki beszédeket a parlamentben. A tüntetők emellett a választójog kiszélesítését is követelték, mivel a munkásság túlnyomó része nem is szavazhatott. A baloldal szemében Tisza a feudális, úri Magyarország vezéralakja, megtestesítője volt.

[külföldön mindenki] „Luddendorffon kívül Tiszát tartja a leggyűlöltebb hadkeverőnek”

ifj. Andrássy Gyula gróf tapasztalatai 1918-ban Svájcban. Külföldön széles körben elterjedt, hogy a háború kirobbantásáért a magyar politikusok, elsősorban Tisza István a felelős. Ez a közhangulat jelentősen befolyásolta, hogy a békekonferencia miként tekintett Magyarországra. A háború után számos erőfeszítést tettek a korabeli magyar politikusok, majd az utókor történészei, hogy tisztázzák Tisza valós szerepét: kezdeti vonakodás után vált a háború elkötelezett támogatójává, de kezdeményezője semmiképpen sem volt a háborúnak.

a magyar miniszterelnökök és miniszterek közül egyedül Tisza István lett merénylet áldozata. Ráadásul ez a gyilkosság is megelőzhető lett volna, ha Tisza – sok más politikustársához hasonlóan – a biztonságosabb vidékre húzódik a kaotikus fővárosból. Ám ő erre nem volt hajlandó, büszkén vállalta, hogy szembenéz a halállal, mint ahogy egész életében vállalta a Gondviselés által rá mért csapásokat, s kész volt elveiért akár életét is föláldozni. Halála ebből a szempontból önként vállalt áldozat volt, életét Istenre bízta, és ahogy korábban több merényletből, balesetből megmenekült, úgy most is kálvinista predestinációs hite vezérelte döntésében.”

Részlet Vermes Gábor történész 2001-ben megjelent Tisza István című életrajzából. Tisza ellen egyébként négyszer kíséreltek meg merényletet! Volt, hogy a parlamentben lőtt rá egy ellenzéki képviselő.

A baloldallal az általa alapított Magyar Figyelő révén tudatos eszmei harcba is kezdő Tisza tehát nem csupán a 48-asok, hanem az úgynevezett progresszió elsőszámú ellenfele is volt. Ezt a gyűlöletet örökítette meg nagy átéléssel a polgári radikálisokhoz húzó elementáris költőtehetség, Ady Endre, akinek versei igen sokat tettek azért, hogy Tisza István alakja kizárólag negatív kontextusban maradjon az utókorra. Ady átkozódásait, Jászi vagy a szociáldemokrata publicisztika Tisza-ellenes verbális agresszivitását több alkalommal is a valóságba akarták átültetni a magyar progresszió hívei. Bár akcióra végül Tisza miniszterelnöki lemondása miatt nem került sor, de a szociáldemokrata Szabó Ervin és Duczynska Ilona is tervezett ellene merényletet.”

„Mivel az antant számára is világossá vált, hogy Tisza a Monarchia erős embere, a propagandaháborúban elsősorban ő vált az ellenség támadásainak céltáblájává.”

„a Monarchia összeomlásával és Magyarország várható hatalmas nehézségeivel Tisza számára megszűnt az élet, pontosabban a politikai életben való részvétel értelme, és így szinte megváltásként érhették gyilkosainak lövései.”

Részletek ifj. Bertényi Iván: A gyűlölt Tisza című írásából, amely 2011-ben jelent meg a Kommentár című folyóirat hasábjain.

Károlyi Mihály a kortársak és az utókor szemében

por bertalan karolyi mihaly festmenyPór Bertalan: Károlyi Mihály (1930)

A degenerált farkastorkú Károlyi Mihály, a gőgös, féktelenül hiú, romlott és tehetségtelen főúr nem tudta megbocsátani az ősnemes származású Tiszának, hogy tehetséges, erős, tiszta és egészséges, hogy talpig férfi és hatalmas és uralkodó. A nyomorék irigy gyűlölete volt ez, az erővel, az egészséggel, a sikerrel szemben. És környezete, saját céljai érdekében, bánni tudott vele. Hozzá közel állók több nyilatkozatát ismételték meg előttem: Károlyi sohasem titkolta Tisza elleni gyűlöletét. Számtalanszor mondta, hogy nem nyugszik addig, amíg el nem pusztította.”

Tormay Cécile a forradalmak korára visszatekintő Bujdosó könyv hasábjain úgy mutatta be Károlyit, mintha Shakespeare III. Richárdjáról beszélt volna. Tormay szavai ugyanolyan hatásos karaktergyilkosságnak bizonyultak Károlyival szemben, mint Ady verse Tisza István ellen.

Mindig elleneztem, hogy Mihály vállalja azt, amiért nem felelős. Tudtam október 31-én, hogy veszve vagyunk, és hogy a büntető igazság azt követeli, hogy azok alatt roppanjon össze minden, akik felelősek voltak az összeomlásért. De ezek egyszerre eltűntek, és szavukat sem lehetett többé hallani. Rosszhiszeműen azt állították, hogy mentse meg az országot Károlyi, mert tudhatták, hogy egy megvert ország az összeomlás után hiába húz elő készleteiből egy embert, akit a háború alatt gazembernek, őrültnek, hazaárulónak minősített, azért, hogy most csodát műveljen, és jó békét kössön. Hiszen akkor nem lett volna érdemes négy éven keresztül harcolni, ha megveretés esetén Mihály megoldja azt, hogy a román, a cseh be ne jöjjön az országba.”

Részlet Károlyi Mihályné: Együtt a forradalomban címen megjelent visszaemlékezéséből. Károlyi felesége egy fontos történelmi tanulságot vett észre: a problémákat gyakran nem azokhoz kötik, akik azt ténylegesen okozták, hanem azokhoz, akik megpróbálták helyrehozni a dolgokat, de végül nem sikerült nekik.

Károlyi Mihály szerencsétlen jelenség, aki a saját társadalmi osztályával meghasonlott és szembefordult. Elkeseredett ifjúságát gátlástalan élvezetek évei követték. Ezek során életmódja kirívó ellentétben állott azokkal a radikális társadalmi követelésekkel, melyeket beszédeiben hangoztatott. Át nem gondolt reformokat követelt, s ezeknek Tisza ellenállt. Ez arra késztette a mérhetetlenül nagyravágyó Károlyit, hogy olyan körökben keressen követőket és támogatást, melyek dühös elvakultsággal törekedtek a törvényes rend és mindannak a lerombolására, ami a múlt nemes hagyományain épült és még fennállott; a háború befejezését pedig mindenáron erőszakolták. Károlyi így vált öreg uralkodónk halála után Magyarországon a gyorsan szaporodó defetisták vezérévé, és mint miniszterelnök készült tervei megvalósítására.”

Részlet Horthy Miklós: Emlékirataim című visszaemlékezéséből (1953)

Lehet vitatni, hogy Károlyi Mihály nagy államférfi volt-e, lehet beszélni a hibáiról, tévedéseiről, de nem lehet kiiktatni őt a nemzeti történelemből, és nem lehet a jelenkori magyar demokrácia gyökereit kizárólag a XIX. században, Kossuth és Deák környékén keresni. Károlyi a maga korában a magyar demokrácia szimbóluma volt, és a mai magyar demokráciánk sem létezhetne e tradíció nélkül.”

Részlet a Litván György történésszel 2004-ben készített interjúból a Magyar Narancs Online-on

Károlyi szuverén, merőben szubjektív személyiség volt, s habár 1918 előtt pár esztendeig egy párt vezetőjeként működött, sosem vált belőle pártpolitikus. Sajátos ideológiai útja ugyancsak arisztokrata származásából, öntörvényű attitűdjéből magyarázható a legegyszerűbben: mindenkor úgy ítélte meg, hogy követheti az elveit, nem függ mások ítéletétől, s ha megismerkedett egy-egy új politikai vélekedéssel, irányzattal, akkor nem mérlegelt külső szempontokat. Volt benne feltűnési, ellentmondási vágy is, első emigrációjának éveiben szerette kényelmetlen helyzetbe hozni hazai és őt megtagadó rokonságát, mondjuk unokatestvérét, gróf Károlyi Gyula miniszterelnököt. Ha vörös grófnak, bolseviknak gúnyolták, ő csak még nyíltabban kollaborált a kommunista párttal.”

Részlet a Hajdu Tibor történésszel 2008-ban készített interjúból a Magyar Narancs Online-on

E könyvnek nem témája, de egy gondolat erejéig érdemes kitérni rá: Károlyi Mihály, sőt bizonyos értelemben Kun Béla sem volt oka, inkább következménye a magyar összeomlásnak. Eszmei szimpátiáktól függetlenül, e sorok írójának az a véleménye, hogy Károlyi Mihály vagy Jászi Oszkár a legkevésbé sem volt eszköze, netán mozgatója valamiféle összeesküvésnek, amelyet Magyarország ellen szőttek volna. Békeidőben és demokratikus körülmények között Károlyiból valószínűleg a közepesnél kicsit gyengébben teljesítő, de megkérdőjelezhetetlenül demokratikus kormányfő lett volna. Sem egyéni, sem politikusi képességei nem tették alkalmassá arra, hogy azokban az időkben vezesse az országot. A halála óta eltelt több mint ötven esztendőnek és a forradalom óta lepergett csaknem egy évszázadnak most már lehetőséget kellene adnia arra, hogy sorsában meglássuk az emberi tragédiát is, a rövid szünettel élete végéig tartó száműzetést és a hivatalos Magyarország, illetve a magyar közvélemény egy részének engesztelhetetlen gyűlöletét. Természetesen cselekedhetett volna másként is, de azt is tudnunk kell, hogy későbbi elszánt bírálói (Bethlen István, Apponyi Albert, Teleki Pál) is bizalmat szavaztak neki [1918 őszén], legalább 1919 januárjáig. Némelyikük még annál is tovább.”

Részlet Ablonczy Balázs: Trianon-legendák című könyvéből (2010)

Reklámok