Az állatkert lakóinak politikai-társadalmi besorolása egy korabeli vicc szerint
A kommunisták határozott világképpel és politikai programmal rendelkeztek. Ennek lényege, hogy a társadalmat két csoportra osztották: a kizsákmányolókra (urak, gazdagok, hatalommal rendelkezők, munkaadók) és a kizsákmányolás áldozataira (szegények, beosztottak, munkavállalók). A proletárdiktatúra célja e viszony megfordítása volt. Vagyis el akarták venni a kizsákmányolók javait, hogy azokat a korábbi kizsákmányoltak érdekében használják fel. Ezt fejezte ki a „Minden a miénk!” és a „Minden a népé!” jelmondat. A kommunisták úgy képzelték, hogy többé nem lesz magántulajdon, hanem mindenki az állam számára termel és szükségletei szerint részesül a közös javakból. Ennek megfelelően újjászervezték az államot, s átalakították a tulajdonviszonyokat.
Kun Béla beszédet mond a csepeli Weiss Manfréd Acél- és Fémművek államosítása alkalmából a dolgozóknak (1919. április)
A Margit-szigetet már 1908-ban közkertté nyilvánították, de belépődíjat kellett fizetni a szigetre lépéskor. A tanácsköztársaság idején a sziget és az ott található intézmények látogatását ingyenessé tették.
Az ingyenessé tett közfürdők látogatására buzdító plakát
Az arisztokraták és nagypolgárok vagyonát elkobozták, jelentősebb műkincseiket nyilvános kiállításon tették közszemlére.
A köztulajdonba vett műkincseket bemutató kiállítás a Műcsarnokban (1919. június)
A kommunisták elképzelése szerint mindenki szükségleteinek megfelelően részesül a megtermelt javakból, amelyeket az állam gyűjt össze és oszt szét. A javak állami újraosztásának gondolata teljesen idegen volt a korábbi gyakorlattól. Ráadásul a súlyos ellátási zavarokkal küszködő országban a parasztság egyáltalán nem akarta a megtermelt élelmiszert átadni az államnak. A parasztság ellenállását az is megkönnyítette, hogy a proletárdiktatúra főleg a városokban rendelkezett hatékony bürokráciával és jól szervezett társadalmi bázissal, míg falun jóval kevésbé. Ezért propagandával, s ha az nem volt elég, akkor fegyveres erővel vették el a parasztságtól a megtermelt javakat.
A tanácsköztársaság államberendezkedése
| A tanácsköztársaság idején használt megnevezés | Mit jelentett? |
| Tanácsköztársaság, proletárdiktatúra, kommün | 1919. március 21 és augusztus 1. között Magyarország államformája, egypártrendszerű kommunista diktatúra |
| Forradalmi Kormányzótanács | A végrehajtóhatalmat gyakorló kollektív testület. A parlamentáris rendszerekben működő „kormány” megfelelője. |
| Népbiztos | A „miniszter” megfelelője. |
| Direktórium | A községek, városok, megyék élén álló vezetőtestület. A helyi közigazgatás vezetőjének (falusi bíró, városi polgármester, vármegyei főispán), valamint segítőinek (jegyzők, szolgabírók) feladatát vette át. |
| Tanács | Általánosan elterjedt fogalom a különböző testületek megnevezésére. Ez lehetett önkormányzati képviselőtestület (pl. községi, városi, megyei vagy országos tanács) vagy akár egyes csoportok érdekvédelmi testülete (katonatanács, gyárak munkástanácsai). |
| Tanácsok Országos Gyűlése | Az 1919. június 14 és 23 között ülésező országgyűlés neve, melybe a megyei és városi tanácsok delegáltak tagokat. |
| Budapesti Munkástanács | A fővárosi önkormányzat új neve. |
| Forradalmi törvényszék | A tanácsköztársaság idején működő több tagú (általában három fős) bíróságok. A bírói testületek tagjait a Forradalmi Kormányzótanács nevezte ki. A kinevezéshez nem kellett jogi végzettség, hanem a rendszer iránti elkötelezettség. Így ezek tulajdonképpen a hagyományos értelemben vett esküdtszékhez hasonlóan működtek – azzal a különbséggel, hogy a büntetés mértékét is ők határozhatták meg. |
| Magyarországi Szocialista Párt | A tanácsköztársaság idején a kommunista állampárt neve. 1919. március 26-án jött létre a szociáldemokrata és a kommunista párt egyesülésével. |
| Vörös Őrség | Rendfenntartó testület, mely a rendőrség és csendőrség feladatait vette át |
| (magyar) Vörös Hadsereg | A magyar honvédség új neve. |
| szocializálás, köztulajdonba vétel | Más szóval államosítás. Az állam elvette a magántulajdont (üzletek, gyárak, bankok, lakások, földbirtokok, autók, műtárgyak, stb.), s azt állami tulajdonként, a köz javára hasznosították. Ennek megfelelően számos intézményt tettek ekkor hozzáférhetővé a rendszer bázisának tekintett proletárok számára. |
| proletár | Mindazok megnevezése, akik nem rendelkeznek jelentősebb vagyonnal, saját tulajdonnal. 1919-ben általánosságban ide értettek mindenkit, aki bérből és fizetésből élt. (Tehát nem csak a társadalom legszegényebb rétegeit, hanem hivatalnokokat, tanárokat, újságírókat, stb. is.) |
| burzsuj | A kifejezés a francia bourgeois (burzsoá) szó magyarosított alakja. Eredetileg a középkori városlakókat jelentette, majd Marxnál a polgári társadalom meghatározó társadalmi osztályának a neve (a tőkés kizsákmányolóké). E jelentésben használták a kommunisták mindazokra a jelentős vagyonnal, vagyis tőkével rendelkező polgárokra, aki saját maguknak termelik meg jövedelmüket. (Saját vállalkozásuk, vállalatuk van, vagy vagyonuk hasznosításából élnek – pl. ingatlan bérbeadásból, befektetések tőkenyereségéből.) |
Az államot a Forradalmi Kormányzótanács vezette. A községek, városok és megyék irányítását pedig többtagú intézőbizottságokra, úgynevezett direktóriumokra bízták. Ezek mellé megalakultak a községi, városi és megyei tanácsok, amelyek az adott közigazgatási egység képviselőtestületeként működtek. A megyei és városi tanácsok tagokat delegálhattak a Tanácsok Országos Gyűlésébe, amely a rendszer törvényhozó szerve („parlamentje”) volt. Ez azonban ténylegesen csak nagyon rövid ideig működött. Szerepét ezért sok esetben a fővárosi önkormányzat funkcióját betöltő Budapesti Munkástanács vette át.
A kommunista elvekből következett, hogy az állam irányításába csak olyanokat vontak be, akik korábban nem vettek részt abban. Azokat viszont kizárták a hivatalviselésből, akik korábban politikai vagy közigazgatási tisztséget töltöttek be, mert őket kizsákmányolóknak tekintették. Tőlük a szavazati jogot is elvették. Sok helyen ezért olyan értelmiségiek (tanítók, újságírók) kezébe került az irányítás, akiknek megvolt a szükséges műveltségük és a helyiek is megbíztak bennük.
A proletárdiktatúra idején jelentősen átalakították az igazságszolgáltatást is. Úgynevezett forradalmi törvényszékeket hoztak létre, amelyek általában három főből álltak, s együttesen mondtak ítéletet a kevésbé jelentős ügyekben. E háromtagú testületeknek azonban nem bírók, hanem jogi végzettséggel nem rendelkező, de megbízhatónak tekintett személyek lettek a tagjai. A kommunista bíróságok ugyanis nem a korábbi törvények szerint működtek, mivel ezeket az úri-polgári társadalom és a keresztény világnézet támaszainak, vagyis a kizsákmányolás eszközeinek tekintették. Ehelyett azt akarták, hogy az új bíróságok a kizsákmányoltak szemszögéből vizsgálják meg az ügyeket, s így mondjanak ítéletet. A forradalmi törvényszékek tehát megértőbbek lettek az alsóbb társadalmi osztályok problémáival és az ezekkel összefüggésbe hozható törvénysértésekkel szemben. Emellett az ítélkezésben szívesen kérték ki szakértők (kriminológusok, orvosok, pszichológusok) véleményét. A proletárdiktatúra idején átszervezték a rendfenntartó szerveket is: a csendőrséget és a rendőrséget feloszlatták, s új embereket toboroztak a közrend fenntartására létrehozott Vörös Őrségekbe.
Kosztolányi Dezső: Édes Anna című regénye közvetlenül a tanácsköztársaság után játszódik. A regény főhőse, Anna egy fiatal cselédlány, aki a történet szerint megöli munkaadóit, s ezért a bíróság 15 év fegyházra ítéli. A tanácsköztársaság ítélkezési gyakorlatában hasonló esetben enyhítő körülménynek tekintették a cselédek kiszolgáltatottságát és megaláztatásait. A regényből 1958-ban készült film.
