Politikai kisszótár a tanácsköztársasághoz

Az állatkert lakóinak politikai-társadalmi besorolása egy korabeli vicc szerint

A kommunisták határozott világképpel és politikai programmal rendelkeztek. Ennek lényege, hogy a társadalmat két csoportra osztották: a kizsákmányolókra (urak, gazdagok, hatalommal rendelkezők, munkaadók) és a kizsákmányolás áldozataira (szegények, beosztottak, munkavállalók). A proletárdiktatúra célja e viszony megfordítása volt. Vagyis el akarták venni a kizsákmányolók javait, hogy azokat a korábbi kizsákmányoltak érdekében használják fel. Ezt fejezte ki a „Minden a miénk!” és a „Minden a népé!” jelmondat. A kommunisták úgy képzelték, hogy többé nem lesz magántulajdon, hanem mindenki az állam számára termel és szükségletei szerint részesül a közös javakból. Ennek megfelelően újjászervezték az államot, s átalakították a tulajdonviszonyokat.

Kun Béla beszédet mond a csepeli Weiss Manfréd Acél- és Fémművek államosítása alkalmából a dolgozóknak (1919. április)

A Margit-szigetet már 1908-ban közkertté nyilvánították, de belépődíjat kellett fizetni a szigetre lépéskor. A tanácsköztársaság idején a sziget és az ott található intézmények látogatását ingyenessé tették.

Az ingyenessé tett közfürdők látogatására buzdító plakát

Az arisztokraták és nagypolgárok vagyonát elkobozták, jelentősebb műkincseiket nyilvános kiállításon tették közszemlére.

A köztulajdonba vett műkincseket bemutató kiállítás a Műcsarnokban (1919. június)

A kommunisták elképzelése szerint mindenki szükségleteinek megfelelően részesül a megtermelt javakból, amelyeket az állam gyűjt össze és oszt szét. A javak állami újraosztásának gondolata teljesen idegen volt a korábbi gyakorlattól. Ráadásul a súlyos ellátási zavarokkal küszködő országban a parasztság egyáltalán nem akarta a megtermelt élelmiszert átadni az államnak. A parasztság ellenállását az is megkönnyítette, hogy a proletárdiktatúra főleg a városokban rendelkezett hatékony bürokráciával és jól szervezett társadalmi bázissal, míg falun jóval kevésbé. Ezért propagandával, s ha az nem volt elég, akkor fegyveres erővel vették el a parasztságtól a megtermelt javakat.

A tanácsköztársaság államberendezkedése

A tanácsköztársaság idején használt megnevezés	Mit jelentett?
Tanácsköztársaság, proletárdiktatúra, kommün	1919. március 21 és augusztus 1. között Magyarország államformája, egypártrendszerű kommunista diktatúra
Forradalmi Kormányzótanács	A végrehajtóhatalmat gyakorló kollektív testület. A parlamentáris rendszerekben működő „kormány” megfelelője.
Népbiztos	A „miniszter” megfelelője.
Direktórium	A községek, városok, megyék élén álló vezetőtestület. A helyi közigazgatás vezetőjének (falusi bíró, városi polgármester, vármegyei főispán), valamint segítőinek (jegyzők, szolgabírók) feladatát vette át.
Tanács	Általánosan elterjedt fogalom a különböző testületek megnevezésére. Ez lehetett önkormányzati képviselőtestület (pl. községi, városi, megyei vagy országos tanács) vagy akár egyes csoportok érdekvédelmi testülete (katonatanács, gyárak munkástanácsai).
Tanácsok Országos Gyűlése	Az 1919. június 14 és 23 között ülésező országgyűlés neve, melybe a megyei és városi tanácsok delegáltak tagokat.
Budapesti Munkástanács	A fővárosi önkormányzat új neve.
Forradalmi törvényszék	A tanácsköztársaság idején működő több tagú (általában három fős) bíróságok. A bírói testületek tagjait a Forradalmi Kormányzótanács nevezte ki. A kinevezéshez nem kellett jogi végzettség, hanem a rendszer iránti elkötelezettség. Így ezek tulajdonképpen a hagyományos értelemben vett esküdtszékhez hasonlóan működtek – azzal a különbséggel, hogy a büntetés mértékét is ők határozhatták meg.
Magyarországi Szocialista Párt	A tanácsköztársaság idején a kommunista állampárt neve. 1919. március 26-án jött létre a szociáldemokrata és a kommunista párt egyesülésével.
Vörös Őrség	Rendfenntartó testület, mely a rendőrség és csendőrség feladatait vette át
(magyar) Vörös Hadsereg	A magyar honvédség új neve.
szocializálás, köztulajdonba vétel	Más szóval államosítás. Az állam elvette a magántulajdont (üzletek, gyárak, bankok, lakások, földbirtokok, autók, műtárgyak, stb.), s azt állami tulajdonként, a köz javára hasznosították. Ennek megfelelően számos intézményt tettek ekkor hozzáférhetővé a rendszer bázisának tekintett proletárok számára.
proletár	Mindazok megnevezése, akik nem rendelkeznek jelentősebb vagyonnal, saját tulajdonnal. 1919-ben általánosságban ide értettek mindenkit, aki bérből és fizetésből élt. (Tehát nem csak a társadalom legszegényebb rétegeit, hanem hivatalnokokat, tanárokat, újságírókat, stb. is.)
burzsuj	A kifejezés a francia bourgeois (burzsoá) szó magyarosított alakja. Eredetileg a középkori városlakókat jelentette, majd Marxnál a polgári társadalom meghatározó társadalmi osztályának a neve (a tőkés kizsákmányolóké). E jelentésben használták a kommunisták mindazokra a jelentős vagyonnal, vagyis tőkével rendelkező polgárokra, aki saját maguknak termelik meg jövedelmüket. (Saját vállalkozásuk, vállalatuk van, vagy vagyonuk hasznosításából élnek – pl. ingatlan bérbeadásból, befektetések tőkenyereségéből.)

Az államot a Forradalmi Kormányzótanács vezette. A községek, városok és megyék irányítását pedig többtagú intézőbizottságokra, úgynevezett direktóriumokra bízták. Ezek mellé megalakultak a községi, városi és megyei tanácsok, amelyek az adott közigazgatási egység képviselőtestületeként működtek. A megyei és városi tanácsok tagokat delegálhattak a Tanácsok Országos Gyűlésébe, amely a rendszer törvényhozó szerve („parlamentje”) volt. Ez azonban ténylegesen csak nagyon rövid ideig működött. Szerepét ezért sok esetben a fővárosi önkormányzat funkcióját betöltő Budapesti Munkástanács vette át.

A kommunista elvekből következett, hogy az állam irányításába csak olyanokat vontak be, akik korábban nem vettek részt abban. Azokat viszont kizárták a hivatalviselésből, akik korábban politikai vagy közigazgatási tisztséget töltöttek be, mert őket kizsákmányolóknak tekintették. Tőlük a szavazati jogot is elvették. Sok helyen ezért olyan értelmiségiek (tanítók, újságírók) kezébe került az irányítás, akiknek megvolt a szükséges műveltségük és a helyiek is megbíztak bennük.

A proletárdiktatúra idején jelentősen átalakították az igazságszolgáltatást is. Úgynevezett forradalmi törvényszékeket hoztak létre, amelyek általában három főből álltak, s együttesen mondtak ítéletet a kevésbé jelentős ügyekben. E háromtagú testületeknek azonban nem bírók, hanem jogi végzettséggel nem rendelkező, de megbízhatónak tekintett személyek lettek a tagjai. A kommunista bíróságok ugyanis nem a korábbi törvények szerint működtek, mivel ezeket az úri-polgári társadalom és a keresztény világnézet támaszainak, vagyis a kizsákmányolás eszközeinek tekintették. Ehelyett azt akarták, hogy az új bíróságok a kizsákmányoltak szemszögéből vizsgálják meg az ügyeket, s így mondjanak ítéletet. A forradalmi törvényszékek tehát megértőbbek lettek az alsóbb társadalmi osztályok problémáival és az ezekkel összefüggésbe hozható törvénysértésekkel szemben. Emellett az ítélkezésben szívesen kérték ki szakértők (kriminológusok, orvosok, pszichológusok) véleményét. A proletárdiktatúra idején átszervezték a rendfenntartó szerveket is: a csendőrséget és a rendőrséget feloszlatták, s új embereket toboroztak a közrend fenntartására létrehozott Vörös Őrségekbe.

Kosztolányi Dezső: Édes Anna című regénye közvetlenül a tanácsköztársaság után játszódik. A regény főhőse, Anna egy fiatal cselédlány, aki a történet szerint megöli munkaadóit, s ezért a bíróság 15 év fegyházra ítéli. A tanácsköztársaság ítélkezési gyakorlatában hasonló esetben enyhítő körülménynek tekintették a cselédek kiszolgáltatottságát és megaláztatásait. A regényből 1958-ban készült film.