Választási plakát 1920-ból
Minek a szimbóluma volt a vörös, kalapácsos ember? Miként jelenik meg a plakáton a kereszténységre és a nemzetre való utalás? Honnan származik eredetileg a plakát jelmondata?
A proletárdiktatúra után hamar megkezdődött a leszámolás a tanácsköztársaság örökségével. Ennek eszköze volt a fizikai erőszak (fehérterror), az internálás és bírósági számonkérés, a munkahelyek „megtisztítása”, valamint a propaganda. Balra a tanácsköztársaság idején köztulajdonba vett Margit-sziget látható; jobbra: tanácsköztársaság ellenes plakát.
Miként jelenik meg a „Minden a miénk” felirat az egyik és a másik képen? Kivel állítja szembe a menekülő népbiztost a kommünellenes propagandaplakát?
A vörösterrorra utaló plakát azt a választ sugallja a feltett kérdésre, hogy nem azért vérzett az ország a világháborúban, hogy kommunisták kezébe kerüljön a hatalom, akik kiirtják a tisztességes, magyar parasztokat. A plakátnak zsidóellenes jelleget is adott, hogy a vörösterrort irányító büszke kommunista komisszárt úgy ábrázolták, ahogy a zsidókat volt szokás a korabeli antiszemita rajzokon.
A tanácsköztársaságot elutasító „ellenforradalmárok” számára a „keresztény és nemzeti” jelzőpár kezdetben azt fejezte ki, hogy nem ateisták és nem is internacionalisták, mint amilyen a proletárdiktatúra akart lenni. Az ellenforradalmárok tábora a proletárdiktatúra idején még nagyon sokszínű volt, hiszen mindenki ide sorolhatta magát, akit a kommunisták üldöztek vagy egyszerűen csak nem értett egyet a rendszer célkitűzéseivel. Így az ellenforradalmárok közé tartozhattak arisztokraták, tőkések, parasztok, értelmiségiek és katonák, vallásosak és hazafiak, királypártiak és köztársaságpártiak, polgári demokraták, keresztényszocialisták, régi vágású konzervatívok és jobboldali radikálisok, sőt még a polgári szociáldemokraták is.
A tanácsköztársaság bukása után azonban megindult a politikai helyezkedés, a versenyfutás a hatalomért. Ennek során egyes politikai csoportok megpróbálták kiszorítani riválisaikat a versenyből. A jobboldaliak a polgári szociáldemokratákat igyekeztek összemosni a kommunistákkal együttműködő szociáldemokratákkal, hogy ezzel hiteltelenítsék őket. A polgári demokratákat részben a kommunisták hatalomra segítésével vádolták, részben pedig azzal, hogy nem védték meg az országot. Utóbbi váddal illették az összes pacifista irányzatot is: a humanistákat éppúgy, mint a kereszténydemokratákat. Ennek jegyében megkezdődött tehát a „keresztény és nemzeti” szlogen kisajátítása, illetve új tartalommal való feltöltése.
Bangha Béla: Magyarország újjáépítése és a kereszténység című programadó kötete 1920-ban jelent meg
A keresztény egyházak egyes vezetői azt remélték, hogy a „keresztény és nemzeti” szlogen nyomán valódi keresztény újjászületés következik. A katolikus egyház részéről Zadravecz István, a Nemzeti Hadsereg tábori püspöke, továbbá Prohászka Ottokár püspök, valamint a katolikus sajtó meghatározó alakja, Bangha Béla jezsuita szerzetes adtak leginkább hangot reményeiknek. Ők a századfordulótól fogva aggodalommal figyelték, hogy az emberek egyre nagyobb számban távolodnak el a keresztény életmódtól, s az egyház visszaszorul az élet számos területén. Ezért a zsidóságot hibáztatták. Úgy vélték, hogy ők terjesztik azt a gondolkodásmódot, mely az embereket eltávolítja a keresztény hittől. 1919-ben abban reménykedtek, hogy az egyház és a társadalom eltávolodása megszűnik, sőt ismét közeledéssé alakul. Zadravecz és Porhászka ezt elősegítendő vállalt szerepet az ellenforradalmárok támogatásában. Zadravecz a Nemzeti Hadsereg tábori püspökeként a kommunisták elszámoltatására buzdított, Prohászka pedig politikai szerepet vállalt: meghatározó parlamenti képviselőként a zsidóság korlátozását és helyettük a keresztények helyzetbehozását sürgette. A valódi keresztény megújulásban reménykedőknek azonban hamarosan csalódniuk kellett. Noha az állam a korábbinál jobban hangsúlyozta keresztény jellegét, a remélt vallási megújulás és az egyházak régi szerepének visszaállítása nem következett be. A „keresztény és nemzeti” szlogent viszont a korszakban sokan értelmezték úgy, hogy az a „nemzetietlen zsidók” ellen irányul.
A radikális antiszemiták értelmezésében a kommunista időszak „zsidóuralom” volt, így számukra a „keresztény és nemzeti” kifejezés azt jelentette, hogy „nem zsidó, hanem magyar (fajú)”. A szemükben áruló volt mindenki, aki nem így gondolkodott.
Érdemes utánanézni, hogy ki volt és mit képviselt a plakáton említett Lovászy Márton politikus és Giesswein Sándor katolikus pap!
Szabó Dezső író Az ellenforradalmi radikálisok hangadója Szabó Dezső író lett, aki Ady halála után magára öltötte a nemzet prófétájának szerepét. Szabó a magyar társadalom problémáinak kíméletlen feltárására törekedett, s ezek megoldására radikális válaszokat adott. Hatásához az is hozzájárult, hogy erőteljes és könnyen megjegyezhető szavakkal beszélt. 1918-ban írt Az elsodort falu című irányregénye a két világháború közti időszak legolvasottabb műve lett. Szabó pedig a jobboldali radikális mozgalmak vezérszónoka, a fiatalok ünnepelt hőse. Az író a korszak egészében meghatározó viszonyítási pont maradt sokaknak: előbb a jobboldali radikálisok, majd a parasztság felemelését célul kitűző népi mozgalom szellemi vezére lett. Eközben a társadalom egyes csoportjait a nemzet ellenségének kiáltotta ki: előbb a zsidóságot, majd egyre inkább a német kisebbséget, emellett az urakat, végül pedig a nyilasokat is. Szabó a korszak során mindvégig öntörvényű, habzó szájú kritikus, kérlelhetetlen megmondóember maradt – korának Puzsér Róbertje.
Horthy 1919. november 16-án a Nemzeti Hadsereg élén bevonult a fővárosba. Ezt követően megváltozott a közhangulat Budapesten is. Az utcák az Ébredő Magyarok Egyesülete, a Nemzeti Hadsereg és különítményei, valamint a radikális jobboldali ifjúság hangjától és tetteitől voltak hangosak. Számos atrocitás történt baloldaliak, liberálisok, zsidók, illetve „zsidónak kinéző” személyek kárára. Az erőszakról cikket író Népszava szerkesztőségét 1919. december 7-én szétverték. 1920. február 17-én pedig a Nemzeti Hadsereg egyik különítménye megölte a Népszavát szerkesztő Somogyi Bélát és Bacsó Béla újságírót. A két baloldali újságíró temetésén hatalmas tömeg vonult utcára, hogy ezzel üzenjék Horthynak: elég volt a terrorból!
Az Ébredő Magyarok Egyesülete volt a radikális antiszemiták tömegszervezete, melynek főleg a fővárosban volt bázisa. Programjuk egyszerű volt: mivel az ország minden gondjáért a zsidókat okolták, ezért meg akartak szabadulni tőlük. Azt akarták, hogy a zsidókat telepítsék ki az országból.
| Első világháborús katonanóta | Toborzó nóta a tanácsköztársaság idején | Zsidóellenes gúnydal az ellenforradalom idején |
| Huszonegy, huszonkettő, huszonhárom,Magyar baka a legelső a világon!
Huszonegy, huszonkettő, huszonhárom,
|
Huszonegy, huszonkettő, huszonhárom, Vörös baka a legelső a világon!
|
Huszonegy, huszonkettő, huszonhárom, Horthy Miklós a legelső a világon! Huszonegy, huszonkettő, huszonhárom, Huszonegy, huszonkettő, huszonhárom,
Huszonegy, huszonkettő, huszonhárom, |
Egy katonanóta három változata. Horthy Miklós a Nemzeti Hadsereg fővezére volt, de a haderőt ténylegesen Gömbös Gyula szervezte meg a szegedi ellenkormány támogatására. Héjjas Iván az egyik tiszti különítmény vezetőjeként vált hírhedtté, akinek a nevéhez több kommunistaellenes és antiszemita indíttatású tisztogatás kötődik a Duna-Tisza közén.
A Népszava szerkesztőségét 1919. december 7-én dúlta fel az Országos Antiszemita Párt alakuló gyűlésén felheccelt tömeg. A Huszár-kormány ezt követően betiltotta a párt működését.
Miért a Népszava szerkesztősége válhatott a dühödt antiszemiták célpontjává?
Ostenburg-Moravek Gyula tiszti különítménye megölte a Népszava szerkesztőjét, Somogyi Bélát és a kíséretében levő Bacsó Béla újságírót. A gyilkosságra az adta az indítékot, hogy a Népszavában a fehérterrorról megjelent cikkek Horthyt kellemetlenül érintették. A két újságíró 1920. február 22-i temetésén a főváros lakossága hatalmas létszámban jelent meg. Az esemény egyértelművé tette: a budapestieknek elege van az ellenforradalmi erőszakból, s a közállapotok normalizálását várják el a hatalomtól.
Szekfű Gyula történész A mérsékeltebb gondolkodásúaknak Szekfű Gyula történész próbálta megmagyarázni, hogy miként jutott az ország Trianonig. 1920-ban megjelent Három nemzedék című könyve ugyanúgy a két világháború közti időszak sikerkönyve lett, ahogy Szabó Dezső regénye. Szekfű e kötetben a reformkortól saját koráig tekintette át Magyarország történetét. Érvelése szerint az volt a politikusok legfőbb hibája, hogy egyre jobban eltértek Széchenyi István nézeteitől. Szekfű a bűnbakká kikiáltott liberalizmust tette felelőssé a történelmi Magyarország összeomlásáért. Eközben Széchenyit úgy mutatta be, mintha neki semmi köze nem lett volna kora liberalizmusához, hanem konzervatív lett volna. (Valójában ezek a fogalmak utólagosak. A reformkorban Széchenyi a reformerek közé tartozott. Ráadásul a 19. századi konzervatívok túlnyomó része eleve mind liberális is volt. Széchenyi is az egyéni szabadságjogok és a polgári fejlődés híve volt.) Összességében tehát Szekfű a lassú reformok támogatását javasolta a radikális változások helyett. E politikát képviselte a Horthy-korszak legtehetségesebb miniszterelnöke, gróf Bethlen István. aki kormányfőként 1921 és 1931 közt irányította az ország ügyeit. Nem meglepő tehát, hogy Szekfű a korszak egyik meghatározó értelmiségije lett; szerkesztette a bethleni politikát támogató közéleti folyóiratot, a Magyar Szemlét. Szekfű a második világháború idején is ragaszkodott a bethleni elvekhez, ezért ellenezte a náci Németországhoz való közeledést, valamint a nyilasok politikai törekvéseit. Velük szemben még a baloldallal is hajlandó volt együttműködni ekkor.
