Könyvbemutatók és beszélgetések a Könyvfesztiválon

Ezen a hétvégén rendezik a Millenárison a Nemzetközi Könyvnap alkalmából a tavaszi Könyvfesztivált. Az esemény a magyar kiadók és újonnan megjelent köteteik seregszemléje. Emellett több könyvbemutató és tematikus beszélgetés is lesz. (Érdemes észben tartani, hogy a fesztivál területére csak belépővel lehet bemenni, de annak ára teljes egészében levásárolható akármelyik kiadó könyves standján.) A könyvfesztivál teljes programja itt érhető el. Itt most ezek közül – érintettség okán – két eseményt emelünk ki:

 Trianon labirintusaiban

Péntek délelőtt 10 és 11 óra között a blog szerzője fogja bemutatni Miroslav Michela: Trianon labirintusaiban című tanulmánykötetét a Millenáris B épületében, a B1-es standnál. A kötet itt olvasható és letölthető pdf formátumban.

Szombaton 11.30 és 12.30 között pedig kerekasztal beszélgetés lesz a Horthy-korszak kutatásáról, ennek új fejleményeiről Ablonczy Balázs, Paksa Rudolf és Turbucz Dávid részvételével. Az esemény helyszíne ezúttal is a Millenáris B épülete, még pedig az épület galériáján található Supka Géza terem. Az esemény meghívója (melyen két másik program ajánlója is olvasható) itt érhető el.

 

Frissítés

A kötetbemutatóról itt olvasható részletes beszámoló, a kerekasztal beszélgetésről pedig itt jelent meg rövid híradás

Reklámok

Tévhitek a trianoni békéről

Ablonczy Balázs Trianon_legendák2

 Ablonczy Balázs történész Trianon-legendák című kötetének második kiadása 2015-ben jelent meg. A méltán sikeres kötetben összegyűjtve olvashatjuk a Trianonnal kapcsolatos elterjedtebb tévhiteket. Az olvasmányos stílusban írt ismeretterjesztő könyvben Ablonczy arra is rámutat, hogy mi volt az igazság ezekkel kapcsolatban.

  Tovább olvasom!

Kiállítás ajánló: az orosz avantgárd Budapesten és Bécsben

Az orosz forradalom centenáriumához közeledve több művészeti kiállítás is bemutatja a forradalmi időszak hivatalos művészetét, az orosz avantgárd alkotókat. Május 1-ig a Magyar Nemzeti Galériában látható egy jól összeválogatott orosz gyűjtemény, melyhez érdemes hozzánézni a Galéria Modern idők című tárlatát is, amely a magyar modernistákról ad áttekintést.

MNG

A művészet forradalma – Orosz avantgárd az 1910-1920-as években című kiállítás 2016. május 1-ig látogatható a Magyar Nemzeti Galériában

 A budapesti kiállítással egyidejűleg Bécsben is látható egy kiállítás az orosz avantgárdról. A Chagalltól Malevicsig címet viselő tárlat június 26-ig látogatható az Albertina Múzeumban. Míg a magyar kiállításon hangsúlyosan jelenik meg a művészet történelmi háttere (a forradalmi mozgalmak, a bolsevik forradalom győzelme, majd a sztálini Szovjetunió), addig a bécsi kiállítás inkább az egyéni életművekre és a művészek közti személyes kapcsolatokra összpontosít.

 albertina

A bécsi Albertina Múzeumban 2016. június 26-ig látogatható a Chagall bis Malevich című tárlat

Marc Chagall (1887–1985) és Kazimir Malevics (1878–1935) a huszadik század első felének két kiemelkedő tehetségű orosz művésze volt. Az oroszországi zsidó családba született Chagall művészete leginkább egyfajta naiv szürrealizmusnak tekinthető. Alkotásait a nyugati dekadencia megnyilvánulásaként értelmezték mind a sztálini Szovjetunióban, mind pedig később a nácik is, ezért mindkét rendszer elől menekülnie kellett. Életének túlnyomó részét Franciaországban élte le.

Malevics a forradalmi orosz festészet egyik legjelentősebb alakja volt. Az 1910-es években előbb az orosz kubisták vezéregyénisége, majd saját stílusirányzatot alapított szuprematizmus néven. Geometrikus jellegű kompozíciói közül művészetfilozófiai tekintetben a Fehér alapon fehér négyzet című műve a legjelentősebb. Míg az orosz forradalom idején Malevics meghatározó alakja lehetett az orosz művészéletnek, addig a sztálini Szovjetunióban már nemkívánatosnak számítottak az avantgárd művészek, így Malevics is mellőzötten élte utolsó éveit.

 filmplakát

Chagall és Malevics egymással érintkező életútja és különösen Chagall szürreális képei ihlették a 2014-ben készült Chagall–Malevics című művészfilmet

Névtelen.png