Az 1920-as évek közhangulatát alapvetően meghatározta a Nagy Háború sokkja. A világháborúban Európa összlakosságának 2%-a halt meg, további 4% pedig rokkantként tért vissza a frontról. Ezen felül a lakosság mintegy 4–5%-a vált földönfutóvá a háborús pusztítás és elszegényedés következtében. Ráadásul a vesztes államokban átmeneti forradalmi-polgárháborús időszak követte a háborút, s gyakoriak voltak a határmenti kis háborúk is. Az 1920-as évek elejére ezért felerősödött a békevágy. Ez nyilvánult meg a vesztes államok részéről abban, hogy ellenkezés nélkül igyekeztek teljesíteni a békeszerződésekben előírt feltételeket (ezt nevezzük teljesítési politikának). De ugyanez a békevágy a magyarázata annak is, hogy az antant csapatok egyre kevésbé vállalták az elhúzódó küzdelmet Törökországban.
A háború után Európa szerte megemlékeztek a hősi halottakról, akiknek a tiszteletére emlékműveket állítottak. A győztes államokban egyre inkább az értelmetlenül meghalt milliókra emlékeztek, miközben a vesztes államokban nemcsak az elhunytakról szóltak a megemlékezések, hanem a megalázónak tekintett békefeltételekről is. 
Bory Jenő emlékműve Szarajevóban
A világháború halottjainak állított emlékművek közül talán az első jelentősebb alkotás a szarajevói merényletben elhunyt főhercegi párnak emelt emlékmű volt. A Bory Jenő készítette emlékművet 1917. július 29-én avatták fel az esemény helyszínén. (Az impériumváltást követően aztán már 1919-ben elbontották.) Ugyancsak 1917-ben hozta a magyar parlament azt a törvényt, amely elrendelte, hogy minden település állítson emléket a háborúban életüket áldozó katonáknak. A hősi halottak emlékművének helyet adó köztereket ekkortól fogva nevezték sok helyen Hősök terének. A világháború halottaira Magyarországon május utolsó vasárnapján emlékeztek. (A britek, franciák és belgák a fegyverszünet megkötésének napján, november 11-én tartják a megemlékezést.)
Érdemes megnézni az első világháború magyar emlékműveinek listáját!
A Menin-kapu
A Passchendaele-i temető a világ legnagyobb háborús temetője
Az elvesztett hozzátartozóikat, illetve a szeretteik halálának helyszínét kereső hozzátartozók tömegesen zarándokoltak a nyugati frontra. Számukra készült 1919-ben az egykori frontvonalak elhelyezkedését bemutató Michelin-útikönyv. Gyakran emeltek külön emlékművet az „ismeretlen katoná”-nak, illetve azoknak, akiknek a holtteste sem került elő. Ezek közül talán az Ypernnél található Menin-kapu és a közelben található Passchendaele-i temető a legismertebbek. (Ne feledjük, hogy csak itt, Ypernnél félmillió katona halt meg!) Az ismeretlen katona sírját minden európai országban felavatták. Elsőként 1920-ban a Westminster apátságban, ahol a nemzet nagyjai közé temették a háború egyik elhunyt közkatonáját. Franciaországban pedig a párizsi Diadalív mellett helyezték el a díszsírhelyet. Nem sokkal később Magyarországon is kialakították az ismeretlen katona sírját: a budapesti Hősök terén, a honfoglalók szobra előtt. (A katonai díszőrség és tiszteletadás tehát neki szól, nem a vezérek és királyok szobrának.)
A tannenbergi háborús emlékhely
Németországban a központi emlékművet Tannenbergnél állították fel. A monumentális emlékhely az oroszok felett 1914 augusztusában aratott győztes csatára emlékeztetett. Azért is esett a választás erre az eseményre, mert így a középkori tannenbergi csatára is utalt a helyszín. Az első világháborús tannenbergi győzelem Paul von Hindenburg birodalmi elnök személyéhez kapcsolódott, így egyúttal az ő személyes kultuszát is építették a háborúra emlékezve. Itt húsz ismeretlen katonát temettek el, majd halála után itt alakították ki Hindenburg kriptáját is. Ugyancsak a háborúnak és egyúttal a porosz államnak állított emléket a berlini Neue Wache épületében 1931-ben elhelyezett ismeretlen katona sírja. 
Jean Renoir: A nagy ábránd című filmjének plakátja. A filmről itt olvasható elemzés történész szemmel
A háború szörnyűségeit Otto Dix német festő képei ábrázolták a legelevenebben. (Otto Dix művészetéről korábban már volt szó a blogon.) A lövészárkokban mindennapossá váló halált megrendítően jelenítette meg Erich Maria Remarque Nyugaton a helyzet változatlan című regénye. Az 1929-ben megjelent könyv hamar népszerű lett, egy évvel később meg is filmesítették. Az 1930-ban készült amerikai film a legjobb filmnek és a legjobb rendezésnek járó Oscar-díjat is elnyerte. (A regényt 1979-ben ismét megfilmesítették, ma inkább ez a változat ismert.) 1937-ben A nagy ábránd címmel készült francia világháborús film is nagy sikert aratott. Jean Renoir (a híres impresszionista festő fia) filmjében nemcsak a békevágy művészi megjelenítése csodálható meg, hanem a világháború okozta nagy történelmi folyamatok hiteles bemutatása is.
Richard Coudenhove-Kalergi, a páneurópai mozgalom alapítója egy erős és demokratikus Európai Egyesült Államok létrehozását javasolta. Az 1930-as években pedig felemelte hangját a Szovjetunió és a Harmadik Birodalom ellen
A béke iránti igény szülte a páneurópai mozgalmat is. Ennek alapítója, Richard Coudenhove-Kalergi gróf, akinek apja az Osztrák-Magyar Monarchia diplomatája, anyja pedig egy japán szamuráj család leszármazottja volt. Coudenhove-Kalergi 1923-ban adta ki Paneuropa című könyvét, melyben amellett érvelt, hogy a széttagolt és megosztott Európát külső és belső veszélyek fenyegetik. Külső veszélynek tekintette a Szovjetunió és a kommunista ideológia hódítását, valamint az Amerikai Egyesült Államok gazdasági befolyásának növekedését. Belső veszélynek pedig az európai nemzetek konfliktusait, amelyekben egy újabb háború kirobbanásának veszélyét látta. Könyvében azt javasolta, hogy a kontinens országai egyesüljenek, a Brit világbirodalommal pedig kössenek vámuniót. Érvelése szerint Európa egyesülése azért is kézenfekvő, mert a technikai fejlődés révén a világ összeszűkült, s a nagyhatalmak helyébe a világhatalmak lépnek. Coudenhove-Kalergi olyan erős Európát akart, amely önmagában is ilyen világhatalom. Az egyesülést a következő lépésekben képzelte el:
- nemzetközi konferencia a Páneurópa eszme lényegének és előnyeinek bemutatására, majd pedig tömegmozgalom alapítása az elképzelés népszerűsítésére. (Ez 1926-ban meg is történt Bécsben.)
- az európai bíróság létrehozása, s államközi szerződések kötése a tagállamok között az együttműködésről.
- az európai államok vámuniójának létrehozása.
- az Európai Egyesült Államok megalakítása az USA mintájára, egyúttal az új európai alkotmány elfogadása.
A páneurópai mozgalom tehát nemkívánatos jelenségnek tartotta az egyes nemzetállamok bezárkózását és a szomszédos államok közti rivalizálást. A közös európai állam létrehozásával a nemzeti hadseregek helyét is átvette volna az összeurópai hadsereg, így egy újabb európai háború nem is tudott volna kirobbanni.
Aristide Briand 1932-ben
A Páneurópa mozgalomnak a kor vezető politikusai között nemigen akadt híve. A kivételek közé tartozott Aristide Briand francia miniszterelnök, aki a gazdasági világválság idején állt ki az egységes Európa létrehozása mellett. Az általa kidolgozott Európa-terv szerint közös gazdaságpolitikára lett volna szükség. Briand a létrehozandó Európa Unió ügyeinek irányítására felállította volna az Európa Konferencia nevű testületet, amelyben az európai kormányok egy-egy képviselője kapott volna helyet. A testület elnöke évente más-más ország képviselője lett volna. Briand tervét a kortárs vezető politikusok többnyire naiv ábrándnak tekintették.
Milyen közhangulat jellemezte a győztes országokat az 1920-as évek elején? Mennyiben volt ez más a vesztes országokban? Miért nem válhattak sikeressé a korabeli nemzetközi mozgalmak és szervezetek? Miért nem alakulhatott ki kölcsönös bizalmon alapuló együttműködés Európában az első világháború után?
A TANKÖNYVÖN TÚL 