Cső, Breuer!

Breuer Vaszilij-székben.jpg

Breuer Marcell (Pécs, 1902 – New York, 1981) az általa tervezett Vaszilij-székben

A kép forrása: https://www.dwell.com/article/design-icon-10-buildings-by-marcel-breuer-956d0193

Mi, magyarok szeretünk büszkék lenni arra, milyen sok felfedezést és találmányt köszönhet nekünk a nagyvilág a golyóstolltól a helikopterig, a hologramtól a számítógépig és az atombombáig, de még a szódát és a C-vitamint is gyakran tartjuk magyar eredetűnek. Nos, ezeknek így ebben a formában a fele se igaz. Nem magyar csinált először szódát vagy működőképes helikoptert, a számítógép és az atombomba létrehozása nem csak a magyar tudósok érdeme, Szent-Györgyi Albert a C-vitamin tömeges gyártásának kidolgozásában vett részt (és utóbb ezért kapott megosztott Nobel-díjat), Bíró Lászlónak és munkatársainak pedig a golyóstoll tökéletesítését köszönhetjük, nem pedig a feltalálását. Az első csőszéket azonban tényleg egy magyar formatervező alkotta meg: a pécsi születésű Breuer Marcell. Előtte és magyar pályatársai előtt tiszteleg az Iparművészeti Múzeum „Breuer újra itthon” című kiállítása, mely 2017. június 11-ig látogatható.

breuer-marcell-granit-iroasztala-mnb-honlapra

Breuer Marcell egykori New York-i irodájának gránit tárgyalóasztala

A kép forrása: https://www.mnb.hu/a-jegybank/ertektar-program/breuer-marcell-granit-iroasztala

A kiállítás apropóját az adta, hogy a Magyar Nemzeti Bank néhány hónapja 150 ezer dollárért (43 millió forintért) megvásárolta Breuer gránitból készült, hatszemélyes tárgyalóasztalát, mely egykor New York-i irodájában állt. Ez az asztal áll az Iparművészeti Múzeum kiállításának középpontjában, s emellé állították ki Breuer ikonikus csőszékeit is. Tettek mellé még egy rövid Breuer-életrajzot, s egy egészen kis makettet Breuer egyik legismertebb épületéről, a New York-i Whitney-múzeumról, amely tavaly óta a MET Breuer nevet viseli. S mivel ez így önmagában még kevés lett volna egy kiállításhoz, ezért teret szenteltek Breuer és két építésztársa (Fischer József és Molnár Farkas) közös projektjének, az 1935-ös Budapesti Nemzetközi Vásár általuk tervezett díjnyertes pavilonjainak. Ez így azonban még mindig elfért az Iparművészeti Múzeum dísztermében, ezért az innen nyíló folyosószerű teremben Breuer magyar pályatársainak (Bierbauer/Borbiró Virgil, Kaesz Gyula, Kovács Zsuzsa, Kozma Lajos, Wágner László) életművébe is kapunk egy kis betekintést: rövid életrajz kíséretében kiállították az említett tervezők dolgozószobájának bútorait.

MET Breuer

A New York-i Metropolitan múzeum Breuer által tervezett épülete, mely 2016-tól Breuer nevét viseli. Az épületről részletesebben itt.

Azt mindjárt az elején szögezzük le, hogy Breuerről a kiállítás alapján jóval kevesebbet tudunk meg, mintha elolvasnánk róla a Wikipedia szócikket. (Csak zárójelben: jól mutatja a Breuer hazai és nemzetközi ismertsége közti különbséget, hogy a Wikipedia angol nyelvű életrajzi szócikke sokkal részletesebb és színvonalasabb a magyar változatnál.) Az Iparművészeti Múzeum időszaki kiállításán olvasható képaláírások és kísérőszövegek rövid utalásaiból ugyan sok érdekesség kiderül, de az biztos, hogy nem ezen a tárlaton fogjuk megérteni, hogy a Time magazin miért válogatta be Breuert a 20. század építészetét leginkább meghatározó 13 tervező közé. A kiállítás egyébként se foglalkozik nemzetközi kitekintéssel, holott Breuer esetében ennek pont lenne értelme. A néhány véletlenszerű utalásnál jobban is ki lehetett volna hangsúlyozni, hogy Breuer a Bauhaus révén már fiatalon olyan ikonikus alkotókkal került kapcsolatba, mint Walter Gropius, Vaszilij Kandinszkij, vagy épp Moholy-Nagy László. Ehhez mérten az már csak sokadrangú probléma, hogy például azt se fogjuk megtudni, hogy a Madison Avenue 635 alatt található épület, amelyben Breuer New York-i irodája és abban pedig a most megvásárolt gránit tárgyalóasztal állt, maga is egy jellegzetesen modern irodaház. A kiállítók ugyanis csak Breuer irodájának belteréről tettek ki néhány fotót, az épületet nem tartották fontosnak megmutatni. (Egyébként az épülettel átellenben lévő General Motors toronyház is jellegzetes modernista épület.) A kiállítás általában is igen mostohán kezeli az épületeket. Jó esetben egy-két fekete-fehér fotót vagy tervrajzot látunk róluk.

Érdemes azonban összegyűjteni és kiemelni (néhol pedig kicsit kiegészíteni), hogy mi mindent tudhatunk meg Breuerről a kiállításon kihelyezett kísérőszövegekből:

  • Breuer Marcell életének legnagyobb részében külföldön dolgozott, s így Magyarországon csak kevés alkotása található meg
  • Életének főbb állomásai: Pécsen született, 1920-ban az ellenforradalmi egyetemi zavargások és a numerus clausust követelő közélet elől ment bécsi, majd weimari művészeti iskolába. A németországi Bauhaus iskolában bútorasztalos képzettséget szerzett, melynek aztán tanára is lett (sőt a dessaui Bauhaus főiskola bútorait is ő tervezte). Építészként Németországban, Svájcban, Angliában is dolgozott, majd 1934-ben rövid időre hazatért Budapestre, ahonnan Angliába költözött. 1937-ben meghívták a Harvardra az építészet professzorának. 1946-tól New Yorkban élt, ahol saját építészirodája működött.
  • 1934-ben Fischer Józseffel és Molnár Farkassal közösen megnyerték a következő évi Budapesti Nemzetközi Vásár pavilonjainak megtervezésére kiírt tervpályázatot.
  • A nemzetközi és hazai sikerek ellenére a magyar építészkamara mégsem vette fel tagjává, s így építészként nem dolgozhatott Magyarországon. Az építészkamara elsősorban a műegyetemi építészdiploma hiánya miatt utasította el, de valószínűleg ebbe belejátszott zsidó származása is. Így Breuernek egyetlen épülete sem készülhetett Magyarországon.
  • Breuer Európában inkább formatervezőként, míg Amerikában építészként szerzett magának hírnevet.
  • Nem a most hazahozott gránitasztal, hanem az 1925-ben készített csőszék tette világhírű formatervezővé.
  • Csőszékét a német Adler cég biciklijének krómozott kormánya ihlette, de a bicikligyártó cég nem volt vevő a csőszék ötletére, így végül a Junkers repülőgépgyár alapanyagaiból készültek az első modellek.
  • Breuer több típusú csőszéket is tervezett. Az első és legismertebb változat ezek közül később „Vaszilij-szék” néven vált ismertté, mivel a Bauhaus dessaui épületében Vaszilij Kandinszkij e székből kért szobája berendezéséhez.
  • A csőszékek olyan népszerűek lettek, hogy számos cég csinált saját változatot; s Breuer elhúzódóan pereskedhetett a jogdíjakért.
  • Épületei a világ számos országában megtalálhatók – kivéve Magyarországot. Tervezett középületet, irodaházat, templomot és lakóházat is.
  • És amit a kiállítás annyira nem hangsúlyoz: Breuert olyan kortársaival tartják egyenrangú alkotónak, mint a Bauhaust megalapító Walter Gropius, a modern építészet legjelentősebb alkotójaként tisztelt Le Corbusier, illetve az amerikai építészet egyik legikonikusabb építészeként számon tartott Frank Lloyd Wright.

Az Iparművészeti Múzeum időszaki kiállításának fő koncepciója az, hogy a rendelkezésre álló teret hosszában két részre osztották, s így párba állítva mutatják be, hogy az egyes művészek mit alkottak az 1930-as években, s mit az 1950-es években. E felosztás azért ötletes, mert így láthatjuk az 1920-30-as években éppen csak megjelenő korai modernizmust és az 1950-60-as éveket, amikor a modernista stílus tömegesen elterjedt. Ezt az alapvető különbséget a két időszak között azonban a kiállítás nem igazán magyarázza el.

Egy ideig azt hittem, hogy a kiállításnak van egy másik szervezőelve is: az irónia. Mert ugye, hogyan lehetne jobban kiemelni a funkcionalitást, praktikusságot, kreativitást hangsúlyozó modernisták erényeit, mint úgy, hogy az őket bemutató kiállítás zavarba ejtően rosszul használja ki a teret, s bántóan ötlettelen? A kiállítás szervezői a következő térhasználati „gegekkel” lepik meg ugyanis a látogatót:

  1. Mindjárt a bejárat két oldalán felállítottak egy-egy nagyképernyős tévét, amelyen végtelenített kisfilmek futnak: az egyiken egykori filmhíradó részletek, a másikon pedig visszaemlékezések. A tévék azonban olyan közel vannak egymáshoz, hogy a teremőröknek mindig le kell venniük a hangot az egyik vagy a másik készülékről, hogy legalább az egyiket lehessen érteni. Ráadásul az egyik filmbejátszás a második világháborús képeket egy kimondottan idegtépő, légó szirénára emlékeztető hangaláfestéssel kíséri.
  2. A filmhíradó részleteket elfelejtették feliratozni, így sem azt nem tudjuk meg, hogy pontosan mit is látunk, sem pedig a külföldi látogatók nem értik a szövegeket, pedig Breuer neve a Budapestre érkező turistáknak is ismert és vonzó lehet. (Másutt a kiállítás magyarázó szövegei kétnyelvűek; igaz a kiállított szöveges dokumentumokat nem fordították le.)
  3. A bejáratnál felállított hirdetőoszlop az 1935-ös BNV reklámjaival jó ötlet ugyan, de az elhelyezése érthetetlen. A hirdetőoszlopot ugyanis nem az egyébként is ott lévő két kőoszlop valamelyike köré építették, hanem ezek közé helyezték el. Ezzel nemcsak tovább szűkítették az egyébként is szűkös teret, hanem a hirdetőoszlopot nem is lehet kényelmesen körbejárni és megnézegetni.
  4. Az egyik posztamensre kikerült egy apróbetűs, csak közelről olvasható dokumentum, elé pedig több, alacsonyabb bútordarabot állítottak. Így a dokumentumot csak úgy lehet elolvasni, ha a látogató besétál a bútorok közé (ezt a teremőr javasolta). Természetesen a bútorokhoz nem szabad hozzáérni.
  5. A legszokatlanabb azonban az, hogy a faltól alig félméternyire felállított sárga színű posztamensek hátuljára is van nyomtatva, így be kell slisszolnunk a plakátok mögött lévő szűk helyre, ha azt is el akarjuk olvasni. Ekkor azonban azzal szembesülünk, hogy 10-15 centiről kéne elolvasni egy több méter magas és széles plakátot, ami ráadásul meg sincs világítva.

Persze az is elképzelhető, hogy az unortodox térhasználat valódi oka az, hogy a Nemzeti Bank nemcsak a fő műalkotás megvásárlását finanszírozta, hanem a kiállítás rendezői gárdájába is delegálta saját fengshui szakértőjét. (Muszáj azonban megjegyeznünk, hogy ebben az esetben a fengshui szakértőt mielőbb el kellene küldeni egy minimum egyéves kínai tanulmányútra, mert szemmel láthatóan nem sokat értett meg a csí áramlásának szabályaiból.)

Míg azonban a kiállítás térhasználata egyszerűen csak kínos perceket okoz a látogatónak, a rendezők ötlettelensége hosszútávon ható szellemi kútmérgezés. A kiállított tárgyak között több érdekes és tetszetős darabot is megcsodálhatunk, de éppen csak ízelítőt adnak az egyes alkotók munkásságából, amelynek jelentősége néhol csak a kísérőszöveg egy-egy elejtett félmondatából derül ki. Azt is nehéz megérteni, hogy a 3D nyomtatás korában az épületeket miért csak tervrajzok és fotók jelenítik meg, s miért nem készítettek maketteket? Ráadásul használati tárgyból is csak néhányat láthatunk a kiállított bútorok vitrinjeiben. Tegyük hozzá: a fekete-fehér képek, továbbá a kiállított vitrinek üvegfala mögé elzárt építészeti és lakberendezési magazinok és könyvek, valamint a kiállított bútordarabok és a néhány használati tárgy együttesen is kevés ahhoz, hogy a modernizmus hangulatát megidézzék. A kiállítás leginkább olyannak tűnik, mintha „A hét műtárgya” című tévésorozat 6-8 epizódjának gyors leforgatásához lennének kikészítve a tárgyak néhány méterre egymástól. A kevés tárgy és információ kihelyezése persze lehet tudatos törekvés, hogy ne terheljék túl a látogatót, de itt inkább estek át a ló túlsó oldalára: egyszerűen nem jön át a korszellem. A korhangulat megidézése a BNV-t bemutató filmhíradó részletekkel sikerül a leginkább – már ha éppen ezek alá kapcsolták be a hangot a teremőrök. Ami viszont kimondottan jó ötlet volt: az egyes művészek névjegykártyájának kihelyezése, amelyekből a látogató magával vihet egyet-egyet, mintha egy építészirodákat bemutató vásáron sétálna. Apró szépséghiba azért itt is becsúszott: Breuer esetében talán nem a londoni időszakából való névjegyet kellett volna kihelyezni, hanem vagy az 1934–35-ös budapesti időszakból, vagy a New York-i időszakból valót. Előbbi a magyar vonatkozás és a tárlat címválasztása miatt, utóbbi pedig a gránitasztal eredeti helye miatt lett volna kézenfekvő.

A kissé ingerszegényre sikerült tárlatot talán az izgalmasnak tűnő múzeumpedagógiai kezdeményezésekkel akarták feldobni: néhány alkalommal tárlatvezetést, az építész szakmát népszerűsítő pályaorientációs beszélgetést, valamint Bauhaus stílusú asztalos foglalkozásokat szerveztek. Utóbbiakra a (nyilván az anyagár miatt is) nem olcsó részvételi díj ellenére is már jó előre elkelt az összes férőhely. Remélhetőleg a szervezők mindebből azt a következtetés vonják le, hogy a látogatóknak van igénye az interaktivitásra, az élményt adó múzeumi programokra. Azt viszont jó lenne elkerülni, hogy a kiállítási „alapcsomag” megrekedjen a leckefelmondásnál, s csak a feláras VIP-program nyújtson 21. századi színvonalú múzeumi szolgáltatást. Ahogy azok is megérdemelnének némileg több információt, akik a kiállítás honlapja alapján akarnak tájékozódni, vagy csak utólag felidézni a látottakat.

Összességében az az ember érzése, hogy az MNB által megvásárolt Breuer-asztal köré túl hirtelen kellett összedobni egy kiállítást, s így legfeljebb falatnyi ízelítőt kapunk a magyar modernista formatervezés sokszínűségéből. Ennek jelentősége és kontextusa azonban láthatatlan marad. Az viszont világosan látszik, hogy a múzeum közelgő felújítása előtti utolsó időszaki tárlatot a jól ismert didaktikus-megúszós stílusban állították össze a készítők. Az élményközpontú múzeumpedagógiát pedig borsos felárért kaphatjuk meg – már akinek jutott még hely. A tárlat készítőiben azonban szemlátomást nem merült fel a szórakoztatva tanítás igénye, ahogy az se látszik, hogy a készítőknek egyáltalán lett volna bármiféle mondanivalója a kiállítás témájáról. És ezzel el is érkeztünk egy újabb kínos ponthoz: mi is ez a téma? A kiállítás talányos címét ugyanis elég nehéz értelmezni – pláne a tárlat ismeretének fényében.

Vajon milyen kiállítást várunk a „Breuer újra itthon” cím hallatán?

A; Breuer Marcell életművét bemutató nagyszabású tárlatot

B; Breuer Marcell 1934-es, Németországból való átmeneti hazatéréséről szóló 
kamarakiállítást

X. A Bauhaus magyarországi hatását felvillantó retrospektív kiállítást

A megoldáshoz érdemes megnézni a kiállítás kurátorának tárlatvezetését!

És akkor végül egy kis konstruktivitás – néhány ötlet, amivel talán izgalmasabban lehetett volna bemutatni a témát:

  • épületmakettek kihelyezése
  • játékos megoldás: darabokból összerakható makettek, amelyekből a játékos kedvű látogató felépíthetné a sajáttervezésű modern épületét. Ez annál is inkább adná magát, mivel Breuer és a Bauhaus is támogatta a szabványelemekből való építkezést
  • „szuper hightech” megoldás: 3D épülettervező program
  • színezett képek használata, hiszen az egykori fekete-fehér fotók csak a modernizmus formákhoz való viszonyát tudják visszaadni, de a színek fontosságáról csak az egyik visszaemlékező (és paradox módon fekete-fehér) kisfilmben esik szó
  • IKEA-katalógusszerű kísérőfüzet, ahol egy-egy oldalpáron be lehetett volna mutatni az egyes alkotók életútját, épületeiket/épületterveiket, berendezett irodákat
  • ki lehetett volna tenni az IKEA-ban szokásos „bevásárló cédulát” és ceruzát, hogy a látogatók felírhassák és magukkal vihessék, hogy mely művészek melyik alkotása tetszett nekik a legjobban
  • a kiállított karton hirdetőoszlopot a teremben lévő valamelyik kőoszlop köré lehetett volna felépíteni
  • kihelyezhettek volna egy nagyobb Budapest térképet, amelyen jelölhették volna, hogy a kiállításon említett épületek hol helyezkednek el (esetleg: „egykor és most” fotókkal illusztrálva)
  • A kiállítás egyáltalán nem használja ki azt a lehetőséget, hogy egy impozáns szecessziós épületben kapott helyet, amely jól ellenpontozza az egyszerűségre és funkcionalitásra törekvő Bauhaust
  • olvasósarok (vendégkönyvvel, kiállítási katalógussal, kiállításhoz kapcsolódó szóróanyagokkal)
  • és a végére egy „álom”: kipróbálható bútormásolatok (pl. az olvasósarok berendezéséhez)

Ha esetleg azt gondolná valaki, hogy a kreatív megoldásokat csak sok pénzből lehet megvalósítani, akkor annak ajánljuk figyelmébe az előző bejegyzésben bemutatott Közös Halmaz csoport Madách térre készített kiállítását.

Aki pedig kedvet kapott a modern építészet jobb megismeréséhez, annak első körben ezeket ajánlanám:

http://epiteszforum.hu/100-eve-szuletett-marcel-breuer-a-pecsi-szuletesu-breuer-marcell-lajos

http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/budapest-egyik-legkulonlegesebb-epulete-jaritz-villa/

http://oroksegfigyelo.blog.hu/2016/01/02/momove_a_modern_epiteszet_terkepen_i

Advertisements