A fejlődés hatása a mindennapokra

A 19. század végétől két terület fejlődött nagyon látványosan, átalakítva a mindennapi életet: az egészségügy és a közlekedés-kommunikáció. Az orvostudomány, az egészségügy és az élelmezésügy látványos fejlődésének köszönhetően jelentősen nőtt a születéskor várható élethossz. Ez leginkább a csökkenő csecsemőhalandóságnak és a tbc elleni sikeres küzdelemnek volt köszönhető. Ezek mellett a 20. századi orvostudomány egyik nagy áttörése volt az úgynevezett szulfonamidok alkalmazása. Ezek a gyógyszerek lehetővé tették, hogy egyes bakteriális megbetegedéseket egy injekció beadásával kezelni lehessen. Még az orvosok is hitetlenkedtek, hogy olyan betegek, akik korábban szinte biztosan meghaltak volna, most néhány nap alatt felgyógyultak. A fejlődés következő lépcsőfokát alapozta meg, hogy 1928-ban Alexander Fleming felfedezte az első antibiotikumot, a penicillint. Ennek tömeges alkalmazása a második világháború idején terjedt el, s ezzel egy sor, korábban rettegett betegség vált kezelhetővé.

Tovább olvasom!

A béke reményében

Az 1920-as évek közhangulatát alapvetően meghatározta a Nagy Háború sokkja. A világháborúban Európa összlakosságának 2%-a halt meg, további 4% pedig rokkantként tért vissza a frontról. Ezen felül a lakosság mintegy 4–5%-a vált földönfutóvá a háborús pusztítás és elszegényedés következtében. Ráadásul a vesztes államokban átmeneti forradalmi-polgárháborús időszak követte a háborút, s gyakoriak voltak a határmenti kis háborúk is. Az 1920-as évek elejére ezért felerősödött a békevágy. Ez nyilvánult meg a vesztes államok részéről abban, hogy ellenkezés nélkül igyekeztek teljesíteni a békeszerződésekben előírt feltételeket (ezt nevezzük teljesítési politikának). De ugyanez a békevágy a magyarázata annak is, hogy az antant csapatok egyre kevésbé vállalták az elhúzódó küzdelmet Törökországban.

A háború után Európa szerte megemlékeztek a hősi halottakról, akiknek a tiszteletére emlékműveket állítottak. A győztes államokban egyre inkább az értelmetlenül meghalt milliókra emlékeztek, miközben a vesztes államokban nemcsak az elhunytakról szóltak a megemlékezések, hanem a megalázónak tekintett békefeltételekről is. Bory Jenő szarajevói emlékműve 1916

Bory Jenő emlékműve Szarajevóban

A világháború halottjainak állított emlékművek közül talán az első jelentősebb alkotás a szarajevói merényletben elhunyt főhercegi párnak emelt emlékmű volt. A Bory Jenő készítette emlékművet 1917. július 29-én avatták fel az esemény helyszínén. (Az impériumváltást követően aztán már 1919-ben elbontották.) Ugyancsak 1917-ben hozta a magyar parlament azt a törvényt, amely elrendelte, hogy minden település állítson emléket a háborúban életüket áldozó katonáknak. A hősi halottak emlékművének helyet adó köztereket ekkortól fogva nevezték sok helyen Hősök terének. A világháború halottaira Magyarországon május utolsó vasárnapján emlékeztek. (A britek, franciák és belgák a fegyverszünet megkötésének napján, november 11-én tartják a megemlékezést.)

 elsővh

Érdemes megnézni az első világháború magyar emlékműveinek listáját!

 Menin kapu

 A Menin-kapu

 Passchendaele

 A Passchendaele-i temető a világ legnagyobb háborús temetője

Az elvesztett hozzátartozóikat, illetve a szeretteik halálának helyszínét kereső hozzátartozók tömegesen zarándokoltak a nyugati frontra. Számukra készült 1919-ben az egykori frontvonalak elhelyezkedését bemutató Michelin-útikönyv. Gyakran emeltek külön emlékművet az „ismeretlen katoná”-nak, illetve azoknak, akiknek a holtteste sem került elő. Ezek közül talán az Ypernnél található Menin-kapu és a közelben található Passchendaele-i temető a legismertebbek. (Ne feledjük, hogy csak itt, Ypernnél félmillió katona halt meg!) Az ismeretlen katona sírját minden európai országban felavatták. Elsőként 1920-ban a Westminster apátságban, ahol a nemzet nagyjai közé temették a háború egyik elhunyt közkatonáját. Franciaországban pedig a párizsi Diadalív mellett helyezték el a díszsírhelyet. Nem sokkal később Magyarországon is kialakították az ismeretlen katona sírját: a budapesti Hősök terén, a honfoglalók szobra előtt. (A katonai díszőrség és tiszteletadás tehát neki szól, nem a vezérek és királyok szobrának.)

TANNENGERG

A tannenbergi háborús emlékhely

Németországban a központi emlékművet Tannenbergnél állították fel. A monumentális emlékhely az oroszok felett 1914 augusztusában aratott győztes csatára emlékeztetett. Azért is esett a választás erre az eseményre, mert így a középkori tannenbergi csatára is utalt a helyszín. Az első világháborús tannenbergi győzelem Paul von Hindenburg birodalmi elnök személyéhez kapcsolódott, így egyúttal az ő személyes kultuszát is építették a háborúra emlékezve. Itt húsz ismeretlen katonát temettek el, majd halála után itt alakították ki Hindenburg kriptáját is. Ugyancsak a háborúnak és egyúttal a porosz államnak állított emléket a berlini Neue Wache épületében 1931-ben elhelyezett ismeretlen katona sírja. La grande illusion

Jean Renoir: A nagy ábránd című filmjének plakátja. A filmről itt olvasható elemzés történész szemmel

A háború szörnyűségeit Otto Dix német festő képei ábrázolták a legelevenebben. (Otto Dix művészetéről korábban már volt szó a blogon.) A lövészárkokban mindennapossá váló halált megrendítően jelenítette meg Erich Maria Remarque Nyugaton a helyzet változatlan című regénye. Az 1929-ben megjelent könyv hamar népszerű lett, egy évvel később meg is filmesítették. Az 1930-ban készült amerikai film a legjobb filmnek és a legjobb rendezésnek járó Oscar-díjat is elnyerte. (A regényt 1979-ben ismét megfilmesítették, ma inkább ez a változat ismert.) 1937-ben A nagy ábránd címmel készült francia világháborús film is nagy sikert aratott. Jean Renoir (a híres impresszionista festő fia) filmjében nemcsak a békevágy művészi megjelenítése csodálható meg, hanem a világháború okozta nagy történelmi folyamatok hiteles bemutatása is.

 Das Pan-Europäische Manifest by Richard Coudenhove-Kalergi

Richard Coudenhove-Kalergi, a páneurópai mozgalom alapítója egy erős és demokratikus Európai Egyesült Államok létrehozását javasolta. Az 1930-as években pedig felemelte hangját a Szovjetunió és a Harmadik Birodalom ellen

A béke iránti igény szülte a páneurópai mozgalmat is. Ennek alapítója, Richard Coudenhove-Kalergi gróf, akinek apja az Osztrák-Magyar Monarchia diplomatája, anyja pedig egy japán szamuráj család leszármazottja volt. Coudenhove-Kalergi 1923-ban adta ki Paneuropa című könyvét, melyben amellett érvelt, hogy a széttagolt és megosztott Európát külső és belső veszélyek fenyegetik. Külső veszélynek tekintette a Szovjetunió és a kommunista ideológia hódítását, valamint az Amerikai Egyesült Államok gazdasági befolyásának növekedését. Belső veszélynek pedig az európai nemzetek konfliktusait, amelyekben egy újabb háború kirobbanásának veszélyét látta. Könyvében azt javasolta, hogy a kontinens országai egyesüljenek, a Brit világbirodalommal pedig kössenek vámuniót. Érvelése szerint Európa egyesülése azért is kézenfekvő, mert a technikai fejlődés révén a világ összeszűkült, s a nagyhatalmak helyébe a világhatalmak lépnek. Coudenhove-Kalergi olyan erős Európát akart, amely önmagában is ilyen világhatalom. Az egyesülést a következő lépésekben képzelte el:

  1. nemzetközi konferencia a Páneurópa eszme lényegének és előnyeinek bemutatására, majd pedig tömegmozgalom alapítása az elképzelés népszerűsítésére. (Ez 1926-ban meg is történt Bécsben.)
  2. az európai bíróság létrehozása, s államközi szerződések kötése a tagállamok között az együttműködésről.
  3. az európai államok vámuniójának létrehozása.
  4. az Európai Egyesült Államok megalakítása az USA mintájára, egyúttal az új európai alkotmány elfogadása.

A páneurópai mozgalom tehát nemkívánatos jelenségnek tartotta az egyes nemzetállamok bezárkózását és a szomszédos államok közti rivalizálást. A közös európai állam létrehozásával a nemzeti hadseregek helyét is átvette volna az összeurópai hadsereg, így egy újabb európai háború nem is tudott volna kirobbanni.

AristideBriand

Aristide Briand 1932-ben

A Páneurópa mozgalomnak a kor vezető politikusai között nemigen akadt híve. A kivételek közé tartozott Aristide Briand francia miniszterelnök, aki a gazdasági világválság idején állt ki az egységes Európa létrehozása mellett. Az általa kidolgozott Európa-terv szerint közös gazdaságpolitikára lett volna szükség. Briand a létrehozandó Európa Unió ügyeinek irányítására felállította volna az Európa Konferencia nevű testületet, amelyben az európai kormányok egy-egy képviselője kapott volna helyet. A testület elnöke évente más-más ország képviselője lett volna. Briand tervét a kortárs vezető politikusok többnyire naiv ábrándnak tekintették.

 Milyen közhangulat jellemezte a győztes országokat az 1920-as évek elején? Mennyiben volt ez más a vesztes országokban? Miért nem válhattak sikeressé a korabeli nemzetközi mozgalmak és szervezetek? Miért nem alakulhatott ki kölcsönös bizalmon alapuló együttműködés Európában az első világháború után?

Lehetett-e volna másként?

 mi marad ásványianayag 1919

Az előző bejegyzésben arról volt szó, hogy a magyar politikusok, katonák, a társadalom egésze lényegében minden rendelkezésre álló lehetőséget végigpróbált, hogy az első világháború után minél kevesebb területet veszítsen az ország. Ezek a törekvések azonban nem jártak jelentős, illetve tartós sikerrel, mivel a nagyhatalmak más sorsot szántak az országnak. Sokakban felmerülhet azonban a kérdés, hogy vajon lehetett volna-e mégis valahogy sikeresen megőrizni a történeti Magyarországot vagy annak nagyobb részét a világháború után? Meglátásom szerint nem. Pontosabban: ekkor már nem. A leggyakoribb feltételezés az, hogy az őszirózsás forradalom idején már meg kellett volna szervezni a katonai ellenállást. Kevéssé ismert, de a Károlyi-kormány idején volt ilyenre példa: a helyi lincselések ellen erővel lépett fel a kormányzat. És éppen ez ösztönözte őket a frontról hazatérő katonák mielőbbi leszerelésére, mivel éppen a hazatérő katonák voltak az elégedetlenségből fakadó spontán lincselések elkövetői. Számos történész mutatott már rá arra is, hogy közvetlenül az első világháború után az is teljesen érthető, hogy miért nem akartak katonai ellenállást szervezni. Károlyiék ugyanis kezdetben hittek abban, hogy igazságos béke fog születni. Viselkedésük csak az utókor mindentudásával látszik naivitásnak, akkoriban azonban szinte minden magyar politikus ebben bízott. Ekkor még azok is bizalmat szavaztak Károlyiéknak, akik később látványosan szembefordultak velük és őket kezdték hibáztatni az ország minden bajáért. Azt is be lehet látni, hogy egy szervezett katonai ellenállás 1918–1919 fordulóján még nemigen járhatott volna sikerrel, mert az országot ellenséges katonai gyűrű vette körbe (cseh, román, szerb és francia antant katonasággal), amely együttesen jóval nagyobb létszámú, jobban felszerelt és sokkal motiváltabb is volt, mint a magyar katonák. (Ez látható a tanácsköztársaság önvédelmi harcainak sikertelenségéből is: egy fronton tudtak ugyan látványos eredményt elérni, de több fronton egyidejűleg már nem.) Mit lehetett volna akkor másként tenni?

Tovább olvasom!

Mit tettek eközben a magyarok?

BTM_13129_14_diaktuntetes_1919_febr_

Országvédő diáktüntetés 1919 februárjában

A magyar külpolitika az első világháború után jelentős hátrányból indult. Mivel korábban a külpolitika a Monarchia közös ügyei közé tartozott, ezért Magyarországnak sem külügyminisztériuma, sem diplomáciai hálózata nem volt. Ezeket az 1918 őszén függetlenné váló országnak, vagyis a Károlyi-kormánynak kellett elkezdenie kiépíteni. Ezért is volt fontos, hogy mikor hívják meg az országot a békekonferenciára. Itt azonban az ország csak akkor jelenhetett meg, amikor az érdemi döntések már megszülettek. Így az Apponyi Albert, Bethlen István és Teleki Pál vezette békedelegációnak már nem sok lehetősége volt, hogy befolyásolja a békefeltételeket. A rendelkezésre álló eszközöket azonban ők is megragadták, hogy felhívják a nemzetközi figyelmet az országot ért méltánytalanságokra. Érdemes azonban röviden áttekintenünk, hogy kik, milyen eszközökkel próbáltak küzdeni a történeti Magyarország területének megvédéséért, a kedvezőbb békefeltételekért, illetve a trianoni béke revíziójáért a világháborút követő években.

Tovább olvasom!

A magyar határok kialakulása a békekonferencián

abra1A magyar határok kialakulásának folyamata a békekonferencián

 A magyar határok kialakulása öt nagyobb lépésben történt:

  1. Elsőként a különböző elveket és érdekeket szem előtt tartó nagyhatalmak közt jött létre megállapodás
  2. Ehhez a békekonferencián résztvevő többi, érintett győztes állam megtehette a maga módosító javaslatát, melyekről a nagyhatalmak döntöttek
  3. A győztes államok által így kialakított konszenzust elfogadtatták a vesztes államokkal
  4. Megtörtént a békeszerződés aláírása
  5. A tényleges határbejárás alkalmával fizikailag is kijelölték a békeszerződésekben elméletileg már megállapított határok pontos helyét

Jól látható, hogy ebben a folyamatban a vesztes államoknak nagyon kevés tér nyílt saját álláspontjuk képviseletére. Különösen így volt ez Magyarország esetében, mivel a magyar békedelegáció csak 1920 januárjától vehetett részt a békekonferencián. Ekkorra már számos kérdés eldőlt, s a magyar delegáció nem tudta meggyőzni a nagyhatalmakat, hogy módosítsanak korábbi döntéseiken. Ilyen értelmű ígéretet (az elhíresült Millerand-levél szerint a konkrét határbejárás során még lett volna lehetőség a határkorrekcióra) a nagyhatalmak csak azért tettek, hogy a magyar delegáció is aláírja végre a békeszerződést. A határbejárás során lakott terület hovatartozásán már nem változtattak. Tovább olvasom!

Az arab-zsidó konfliktus

A Közel-Kelet évezredek óta háborús konfliktusok színhelye. Ezt hangsúlyozza a Nina Paley által készített This Land Is Mine című klip. A máig ható arab–zsidó konfiktus közvetlen előzményei azonban alig száz évre tekintenek vissza.

Tovább olvasom!