A világgazdaság a két világháború között

 Névtelen1

Topografikus térkép Európa országainak 1923-as gazdasági fejlettségéről. A térképen az országok alakja úgy van eltorzítva, hogy az ország mérete az adott állam gazdasági fejlettségét fejezze ki

Az 1920-as évek második felére a fejlett országok gazdasága ismét jelentős fejlődésnek indult. 1925 és 1929 között a nyugati világ termelése átlagosan 20%-kal nőtt, s így idővel elérte, majd meghaladta a világháború előtti utolsó békeév szintjét. A növekedés üteme azonban lassabb volt, mint a világháború előtti fejlődésé. Ráadásul jelentős különbségek mutatkoztak a fejlett államok között is: Nagy-Britannia 6%-os, Németország 18%-os, Franciaország 40%-os, míg az USA 72%-os növekedést mutatott.

Tovább olvasom!

Reklámok

Nemzetközi kapcsolatok az 1920-as években

 GRAF

A nemzetközi kapcsolatok európai „lázgörbéje” az 1920-as években – A képre kattintva megnyitható nagy méretben. Letölthető innen nyomtatható formátumban.

Az első világháború után Európa gazdasági problémái az Egyesült Államokat is érzékenyen érintették. A győztes európai államok ugyanis kijelentették, hogy csak a vesztes Németország által fizetendő 33 milliárd dollár összegű jóvátételből tudják visszafizetni az Amerikától felvett háborús kölcsöneiket. A Németországra kirótt jóvátétel összege azonban az ország éves nemzeti jövedelmének több mint kétszerese volt, így ennek teljesítése Németországot a gazdasági összeomlás szélére sodorta, s az országban zavargások törtek ki. A szociáldemokrata kormány fellépett a zavargások élére álló szélsőbaloldali és szélsőjobboldali radikálisokkal szemben. A német külpolitikát Gustav Stresemann külügyminiszter (1923-1929) irányította. Nevéhez köthető az úgynevezett teljesítési politika. Ennek lényege az volt, hogy Németország az összes békefeltétel előírás szerinti teljesítésével bebizonyítsa a győzteseknek, hogy túlzó elvárásokat támasztottak a németekkel szemben. Az európai gazdasági nehézségek megoldására nemzetközi konferenciát szerveztek 1922-ben Genovában. Itt az angolok hajlottak is volna a németeknek adandó engedményekre, a franciák azonban nem engedtek. A csalódott németek a genovai konferenciára ugyancsak meghívott szovjetekkel különmegállapodást kötöttek Rapallóban. A rapallói szerződésben a két elszigetelt ország megállapodott, hogy a továbbiakban gazdaságilag együttműködnek. Ezen felül mindkét állam lemondott arról, hogy háborús jóvátételt követeljenek egymástól. A megalázott és elszigetelt Németország és az ugyancsak elszigetelődött Szovjet-Oroszország egymásra találása nagy feltűnést és riadalmat keltett.

 220px-Poincaré_Petit_Journal_26_janvier_1913

Raymond Poincaré (1860–1934) francia politikus, több alkalommal miniszterelnök (1912–13, 1922–24, 1926–29), 1913 és 1920 között pedig köztársasági elnök. Az 1920-as évek elején az európai hegemóniára törekvő francia erőpolitika képviselője

A németek 1923-ban azt kérték, hogy kapjanak haladékot a jóvátétel következő részletének kifizetésére. Ezt a Népszövetség szándékos mulasztásnak minősítette, s ezzel lehetővé tette, hogy az érintettek „behajtsák” Németország tartozását. Az ugyancsak gazdasági nehézségekkel küszködő Franciaország ezért megszállta a Ruhr-vidék ipari központjait, hogy így foglalja le a neki járó jóvátétel értékét. Ezzel azonban saját gyengeségük lepleződött le. A helyi német munkások ugyanis beszüntették a munkát, s hamar kiderült, hogy a franciák nem elég erősek ahhoz, hogy kikényszerítsék a nekik járó jóvátételt. A francia erőpolitika szószólója, Poincaré miniszterelnök belebukott a kudarcba. Ezzel egyúttal a franciák európai hegemóniáról szőtt álmai is megbuktak. A Ruhr-vidék termelésének kiesése azonban a német gazdaságot is érzékenyen érintette, így végül a német kormánynak kellett leállítani a sztrájkot, ami népszerűtlenné tette a kormányt Németországban.

Französische Alpenjäger in den Strassen Buers
Zur Befreiung des besetzten Gebietes am 30. Juni 1930! Ein interessanter Rückblick aus der schweren Zeit im besetzten Gebiet. Schwer bewaffnete französische Alpenjäger durchziehen die Strassen Buers im März 1923 aus Anlass zweier erschossener französischer Offiziere.

1923 januárjában francia csapatok szállták meg a német Ruhr-vidéket, hogy jóvátétel gyanánt lefoglalják a térség ipari termelését. A megszállás kudarca fordulatot hozott a francia külpolitikában. Az Európa fölötti francia hegemóniára törekvő erőpolitika bukása után a békés biztonságpolitika időszaka következett.

Vajon Franciaország akkor is a békepolitika hívévé vált volna, ha nem bizonyult volna gyengének az erőpolitika folytatásához?

A patthelyzet megoldására az Egyesült Államok tett javaslatot, hogy visszakaphassa az európai államoknak adott hiteleit és elsimítsa a nemzetközi konfliktust. A konfliktus ugyanis Franciaországban és Németországban is a szélsőséges politikai csoportok megerősödéséhez vezetett, s ezzel megnőtt az újabb fegyveres összetűzés kialakulásának esélye. Az amerikaiak által 1924-ben javasolt Dawes-terv lényege az volt, hogy az Egyesült Államok hitelt nyújt Németországnak a talpra álláshoz, amiből az jóvátételt fizethet a győztes európai államoknak, amelyek aztán visszaadják tartozásaikat az Egyesült Államoknak.

 Dawes terv

A Dawes-terv mögött álló hitelkörforgás lényege

Hogyan is működött a hitelkörforgás? Miért volt ez jó Amerikának? Mitől függött a rendszer működőképessége? Miért veszélyes jelenség a körbetartozás?

 Mivel a háború következményeként Németország hitelezői már-már teljesítőképességük határár súroló adókat fizetnek, Németországnak is évről-évre fizetőképességének felső határáig kell adót fizetnie. Ez összhangban van a versailles-i szerződés azon igazságos és alapvető elvével, amelyet Németország 1919. május. 29-i jegyzékében ismételten megerősített, miszerint a német adózási rendszernek viszonylag ugyanolyan keménynek kell lennie, mint bármely, a bizottságban képviselt hatalom országában. Ennél a felső határnál többet nem is várhatunk, és ennél kevesebb megszabadítaná Németországot a közös nehézségektől és az ipari versengésben méltatlan előnyt biztosítana számára.”

Milyen elveket szögezett le a Dawes-terv a jóvátétellel kapcsolatban? Mi az, amit nem tartalmazott konkrétan?

Az elbizonytalanodott Franciaország azonban tartott attól, hogy a talpra álló németek ismét ellenük fordulnak. Az Aristide Briand vezette francia külpolitika új irányelvet követett, s így a franciák európai hegemóniára törekvő erőpolitikáját a francia határokat garantáló békés biztonságpolitika váltotta fel. Ennek megfelelően az 1925-ben rendezett locarnói konferencián a nagyhatalmak nemzetközi szerződésben garantálták a belga-német és a francia-német határ megváltoztathatatlanságát. A locarnói egyezményt francia részről Aristide Briand, német részről Gustav Stresemann kötötte, akik ezért a következő évben béke Nobel-díjat kaptak. Ezt követően látványosan enyhült a légkör az európai államok között. Németországot 1926-ban felvették a Népszövetségbe, s megszüntették az ország katonai ellenőrzését.

 Briand és Stresemann

Az 1926. évi béke Nobel-díj kitüntetettjei. Balra Aristide Briand (1862–1932) francia politikus, számos alkalommal miniszter és miniszterelnök. A francia határokat garantáló békés megegyezések híve. Jobbra Gustav Stresemann (1878–1929) német politikus, 1923 és 1929 között külügyminiszter. Az úgynevezett teljesítési politika képviselője

Locarnót úgy értelmezhetjük, hogy az európai államok végre észrevették, hogy ez így nem mehet tovább, és háborúzni csak úgy lehet, ha közben az országok rommá válnak.”

A franciák folytatták a békepolitika kiterjesztését. 1928-ban az Egyesült Államok és Franciaország között megszületett a Kellogg–Briand paktum. Ebben a két aláíró ország elítélte a háborút mint a nemzetközi konfliktusok megoldásának eszközét, kivéve a jogos önvédelem esetét. A kezdeményezéshez hamarosan 59 ország csatlakozott. Ez volt az európai enyhülés csúcspontja. Az európai államok általános katonai leszerelését célzó kezdeményezések azonban nem jártak sikerrel. Ugyancsak sikertelenek lettek az összeurópai együttműködést kezdeményező tervezetek is, mint a Páneurópai mozgalom, amiről az előző bejegyzésben már volt szó. Ehhez az is hozzájárult, hogy 1929-ben lejárt a Dawes-terv által létrehozott kedvező nemzetközi környezet, ráadásul hamarosan kirobbant a gazdasági világválság is, amelynek nyomán nőtt a társadalmi feszültség és bezárkózóvá váltak az államok.

 Peace Pact

From left to right, Aristide Briand, Myron Merrick and Frank Billings Kellogg at the French foreign office in Paris, for the signing of the Kellogg-Briand Pact for renunciation of war. (Photo by Keystone/Getty Images)

A kép bal oldalán ül Briand, jobb oldalán pedig Frank B. Kellogg (1856–1937) amerikai politikus, 1925 és 1929 között az Egyesült Államok külügyminisztere, aki az 1928-ban kötött Kellogg–Briand paktumért béke Nobel-díjat kapott a következő évben. Kelloggnak egyébként nincs köze a Kellogg’s kukoricapehelyhez. 🙂

Az ötéves Dawes-terv lejárta után újabb jóvátételi konferencia következett 1929-ben. Itt az amerikaiak új javaslattal, az úgynevezett Young-tervvel álltak elő. Eszerint Németország háborús jóvátételét 114 milliárd márkában határozták meg, melyet hatvan év alatt (tehát 1989-ig) kellett volna letörleszteni. Cserébe a megszállt Rajna-vidék visszaadását ígérték 1930-ra. A jóvátétel összegét megállapító konferencia nem volt alkalmas a további enyhülés előmozdítására, a németek túlzónak tartották a rendelkezéseket. A világgazdasági válság következtében azonban hamarosan bedőlt a nemzetközi hitelélet, így ezek visszafizetését 1931-ben átmenetileg felfüggesztették, 1932-ben pedig a lausanne-i konferencián eltörölték a vesztesek jóvátételi kötelezettségét.

 Young, Dawes und Robinson

Notables return from abroad. New York….photo shows left to right, Owen D. Young, Gen. Charles G. Dawes and Henry M. Robinson, as they returned today aboard the leviathan, as they returned today from the reparations settlement in France and Germany.

Amerikai gazdaságpolitikusok: középen Charles G. Dawes (1865–1951) amerikai bankár és politikus, aki az európai gazdasági rekonstrukciót elősegítő tervéért 1925-ben béke Nobel-díjat kapott. 1925 és 1929 között pedig az Egyesült Államok alelnöke volt Calvin Coolidge elnök mellett. A kép baloldalán pedig Owen D. Young (1874–1962) amerikai gyáros és üzletember, aki az 1929. évi nemzetközi gazdasági tárgyalásokon az amerikai küldöttséget vezette. Az általa kidolgozott terv szerint Németországnak hatvan év alatt kellett volna megfizetnie háborús jóvátételeit

 Balra a Dawes-terv fogadtatását ábrázoló karikatúra, jobbra pedig egy Young-terv ellenes német plakát.

Miért különbözhetett ilyen nagy mértékben a két amerikai kezdeményezés fogadtatása? Miben különbözött a két amerikai terv?

 nemzetközi politika

Az európai rekonstrukció nehézségeit mutató karikatúra. Az 1930-as évek elején az általános lefegyverzési kezdeményezések már nem jártak sikerrel. Hitler hatalomra kerülése és a fennálló renddel elégedetlen országok egyre agresszívebb külpolitikája nyomán az 1930-as években ismét kiéleződtek a nemzetközi konfliktusok

Tévhitek a trianoni békéről

Ablonczy Balázs Trianon_legendák2

 Ablonczy Balázs történész Trianon-legendák című kötetének második kiadása 2015-ben jelent meg. A méltán sikeres kötetben összegyűjtve olvashatjuk a Trianonnal kapcsolatos elterjedtebb tévhiteket. Az olvasmányos stílusban írt ismeretterjesztő könyvben Ablonczy arra is rámutat, hogy mi volt az igazság ezekkel kapcsolatban.

  Tovább olvasom!

Kiállítás ajánló: az orosz avantgárd Budapesten és Bécsben

Az orosz forradalom centenáriumához közeledve több művészeti kiállítás is bemutatja a forradalmi időszak hivatalos művészetét, az orosz avantgárd alkotókat. Május 1-ig a Magyar Nemzeti Galériában látható egy jól összeválogatott orosz gyűjtemény, melyhez érdemes hozzánézni a Galéria Modern idők című tárlatát is, amely a magyar modernistákról ad áttekintést.

MNG

A művészet forradalma – Orosz avantgárd az 1910-1920-as években című kiállítás 2016. május 1-ig látogatható a Magyar Nemzeti Galériában

 A budapesti kiállítással egyidejűleg Bécsben is látható egy kiállítás az orosz avantgárdról. A Chagalltól Malevicsig címet viselő tárlat június 26-ig látogatható az Albertina Múzeumban. Míg a magyar kiállításon hangsúlyosan jelenik meg a művészet történelmi háttere (a forradalmi mozgalmak, a bolsevik forradalom győzelme, majd a sztálini Szovjetunió), addig a bécsi kiállítás inkább az egyéni életművekre és a művészek közti személyes kapcsolatokra összpontosít.

 albertina

A bécsi Albertina Múzeumban 2016. június 26-ig látogatható a Chagall bis Malevich című tárlat

Marc Chagall (1887–1985) és Kazimir Malevics (1878–1935) a huszadik század első felének két kiemelkedő tehetségű orosz művésze volt. Az oroszországi zsidó családba született Chagall művészete leginkább egyfajta naiv szürrealizmusnak tekinthető. Alkotásait a nyugati dekadencia megnyilvánulásaként értelmezték mind a sztálini Szovjetunióban, mind pedig később a nácik is, ezért mindkét rendszer elől menekülnie kellett. Életének túlnyomó részét Franciaországban élte le.

Malevics a forradalmi orosz festészet egyik legjelentősebb alakja volt. Az 1910-es években előbb az orosz kubisták vezéregyénisége, majd saját stílusirányzatot alapított szuprematizmus néven. Geometrikus jellegű kompozíciói közül művészetfilozófiai tekintetben a Fehér alapon fehér négyzet című műve a legjelentősebb. Míg az orosz forradalom idején Malevics meghatározó alakja lehetett az orosz művészéletnek, addig a sztálini Szovjetunióban már nemkívánatosnak számítottak az avantgárd művészek, így Malevics is mellőzötten élte utolsó éveit.

 filmplakát

Chagall és Malevics egymással érintkező életútja és különösen Chagall szürreális képei ihlették a 2014-ben készült Chagall–Malevics című művészfilmet

Névtelen.png

A békeszerződések aláírásának helyszínei

Karte_der_Pariser_Vorortverträge

Az első világháborút lezáró békeszerződéseket Párizs közelében található kastélyokban írták alá a békedelegációk, ezért a békét szokás Párizs-környéki békének is nevezni.

Mikor írták alá a békeszerződést? Hol írták alá a békeszerződést? Melyik vesztes állammal kötötték a békeszerződést?
1919.VI.28. Versailles Németország
1919.IX.10. Saint-Germain Ausztria
1919.XI.27. Neuilly Bulgária
1920.VI.4. Trianon Magyarország
1920.VIII.10. Sèvres Törökország

Tovább olvasom!

Az első világháborút lezáró békekonferencia

Emlékeztetőként érdemes felidézni: Mely európai államok fejezték be a háborút a győztes oldalon? Hogyan kerültek a csehek a győztesek közé? Mi történt Oroszországgal a világháborúban? Mit tartalmazott Wilson elnök 14 pontja? Voltak-e és ha igen, hol Németországnak gyarmatai?

Versailles tárgyalás - Orpen

Németország képviselője a győztes nagyhatalmak vezetői előtt aláírja a békeszerződést a versailles-i palota tükörtermében (1919. június 28.)

Tovább olvasom!