Cső, Breuer!

Breuer Vaszilij-székben.jpg

Breuer Marcell (Pécs, 1902 – New York, 1981) az általa tervezett Vaszilij-székben

A kép forrása: https://www.dwell.com/article/design-icon-10-buildings-by-marcel-breuer-956d0193

Mi, magyarok szeretünk büszkék lenni arra, milyen sok felfedezést és találmányt köszönhet nekünk a nagyvilág a golyóstolltól a helikopterig, a hologramtól a számítógépig és az atombombáig, de még a szódát és a C-vitamint is gyakran tartjuk magyar eredetűnek. Nos, ezeknek így ebben a formában a fele se igaz. Nem magyar csinált először szódát vagy működőképes helikoptert, a számítógép és az atombomba létrehozása nem csak a magyar tudósok érdeme, Szent-Györgyi Albert a C-vitamin tömeges gyártásának kidolgozásában vett részt (és utóbb ezért kapott megosztott Nobel-díjat), Bíró Lászlónak és munkatársainak pedig a golyóstoll tökéletesítését köszönhetjük, nem pedig a feltalálását. Az első csőszéket azonban tényleg egy magyar formatervező alkotta meg: a pécsi születésű Breuer Marcell. Előtte és magyar pályatársai előtt tiszteleg az Iparművészeti Múzeum „Breuer újra itthon” című kiállítása, mely 2017. június 11-ig látogatható.

Tovább olvasom!

Reklámok

Nyiss a megbékélésre!

Ajtók kiallitas

A kiállítás a Madách téren, az Örkény Színház előtt volt látható március 16-tól 30-ig

A kép forrása: http://www.kozoshalmaz.hu/kiallitas

 

Érdekfeszítő és előremutató kiállítást készített a fiatalokból álló „Közös Halmaz” elnevezésű csoport Budapest központjába, a Madách térre. Az Örkény Színház előtti téren ajtókat állítottak fel, melyeket kinyitva – fotókon, rajzokon és szövegeken keresztül – a 20. századi magyar történelem traumatikus eseményeivel, azok eltérő nézőpontból való értelmezéseivel szembesült az érdeklődő. A cél egyszerű: nem kell egyetértenünk, de megértenünk muszáj a mások szenvedését, életét, nézőpontját. Az egyes ajtók mögött egy-egy történeti probléma megjelenítése rejtőzött: 20. századi magyar politikusok megítélése, Horthy Miklós és Kádár János öröksége, mindennapossá vált jelképeink (mint például az Árpádsávok és a Nagy-Magyarország sziluett) hatása, a politikai rendszerek előnyei és hátrányai, a kollaboráció témája, a második világháború különböző áldozati csoportjainak sorsa, ’56-os történetek. Az ötletesen interaktív kiállítás a nézőt bevonva, elgondolkodtatva tette empatikusabbá. A kiállítás azzal a céllal született, hogy a múltfeldolgozást és ezáltal a társadalmi megbékélést azzal mozdítsa elő, hogy megértsük a más korban, más élethelyzetekben élt emberek dilemmáit és döntéseit.

Erre a fajta társadalmi léptékű terápiás kezelésre annál is inkább szükség van, mert a kitartóan ásott politikai lövészárkok lassan az egész országot behálózzák és foglyul ejtik azzal, hogy süketté és vakká tesznek a velünk egyet nem értők érveire, élethelyzetére, világnézetére, történelmi tapasztalatira, szenvedéseire. Érdemes tudnunk, hogy a pszichológiai kutatások szerint, ha valaki beleragad a saját sérelmeibe, akkor képtelenné válik empátiát érezni mások szenvedése iránt. Vagyis az áldozatok nem szolidárisabbak más áldozatokkal, hanem éppen ellenkezőleg: hajlamosak csak a saját fájdalmukat abszolutizálni, míg a másokéra érzéketlenné válnak. Éppen ezért fontos a párbeszéd, a mások álláspontjának, tapasztalatainak, élethelyzeteinek megismerése, hogy ne váljunk érzéketlenné ezek iránt, s ne ragadjunk bele a saját traumáinkba. A Madách téren felállított kiállítás olyan módszert alkalmazott, amilyet több nyugati országban is használtak a történelemtanításban (például a francia-német viszály, a gyarmatbirodalmak lakóinak, az amerikai rabszolgák, s más kisebbségek polgárjogi követeléseinek jobb megértésére). A kiállítás mindössze két hétig, március 16-tól 30-ig volt látható a Madách téren. Aki lemaradt róla, annak is érdemes megnézni az ígéretesen bemutatkozó Közös Halmaz csoport honlapját, s figyelemmel kísérni további terveik alakulását.

„Szabadon szolgál a szellem”

Szabadon szolgálAz Eötvös Collegium jelmondata a Pátzay Pál által tervezett bronz emlékérmen

„Szabadon szolgál a szellem” – e szavakkal fogalmazta meg Keresztury Dezső, hogy a tudomány csak akkor tudja ellátni a társadalom, az emberiség üdvének előmozdítását, ha hagyják saját belső törvényszerűségei szerint fejlődni, s nem korlátozzák a tudományos kutatás szabadságát. Keresztury, az egykori magyar oktatási miniszter e szellemben igazgatta 1945 és 1948 között az ország akkor legszínvonalasabb felsőoktatási intézményét, az Eötvös Collegiumot – mindaddig, amíg az egyre gátlástalanabb politikai hatalom el nem lehetetlenítette az elitképzést és a tudományos szabadságot. A hatalom ugyanis nem viselte el az autonóm intézmények létét, és egyre erőteljesebben korlátozta a hivatalos propagandától eltérően gondolkodók mozgásterét. A józan ésszel dacoló, a jogbiztonságot felrúgó, értelmiségellenes politikai hatalmat elsöpörte az idő. Az okozott kárt azonban ez nem teszi semmissé.

A hatalom nemcsak diktatúrák idején próbálja korlátozni a tudományos szabadságot. Újra és újra megjelennek ilyen törekvések. Némelyik sikerrel jár, némelyik nem. Az elmúlt napokban két olyan eset került napvilágra, amikor történészként okkal aggódhatunk, hogy a hatalom visszaél az erejével – s eközben jelentős kárt okoz a tudománynak és a társadalomnak:

  1. A CEU ellehetetlenítésére irányuló kormányzati törekvés az egyik. Stefano Bottoni történész kolléga kitűnően összegyűjtötte azokat az érveket, hogy a CEU elüldözése miért ártana a magyar történettudománynak, s a tágabb értelemben vett magyar tudományos életnek. Írásából csak egyetlen érvet emelnénk ki: jelenleg Magyarországon a CEU könyvtára az egyetlen, ahol hozzáférhetőek a külföldi tudományos kiadványok és adatbázisok. Ezekre se a magyar egyetemeknek, se az MTA kutatóintézeteinek nincs pénze.
  2. Kevesebb visszhangot kapott az a minap kiszivárgott történet, hogy az Országos Széchényi Könyvtár keretében működő ’56-os Intézet történészei fegyelmit kaptak azért, mert szakvéleményt mondtak egy újság megkeresésére – s ebben kritikát fogalmaztak meg a Schmidt Mária irányításával zajló ’56-os emlékév plakátbotrányával kapcsolatban. Szögezzük le egyértelműen: elfogadhatatlan a történész kollégák megrendszabályozására, megfélemlítésére irányuló kísérlet. Ez az eljárás ugyanannyira botrányos támadás a tudományos élet és a kutatói szabadság ellen, mint a CEU-ügy – még ha sokkal kevesebbeket is érint, és kevesebben is szólalnak fel miatta.

Érdemes-e mindezt szóvá tenni, érdemes-e ezek miatt tiltakozni? Egyértelműen. Nemcsak azért, mert ez erkölcsi kötelességünk, hanem azért is, mert ha szó nélkül hagyjuk, akkor már csak az a kérdés, hogy ki lesz a következő áldozata a hatalom gátlástalanságának? És addig is aggódhatnánk, vajon mi is sorra kerülünk majd egyszer, ha nem azt és nem annyira akarjuk, mint a hatalom. Ez pedig épp ellentéte a szabadságnak.

Konferencia beszámoló – A Horthy-kori demokraták

Névtelen.png

2016. október 8-án a Történelemtanárok Egyesülete konferenciát és kerekasztal beszélgetést szervezett a magyar demokratikus hagyományokról. Az eseményről a TTE honlapján itt olvasható összefoglaló. A konferenciáról beszámolt a HVG is. A Horthy-kori demokratákról tartott előadásom ppt-je innen, szövege pedig innen tölthető le.

Konferencia ajánló: demokraták a történelemoktatásban?

demokratikus hagyományaink.jpg

Október 8-án szombaton a Történelemtanárok Egylete konferenciát szervez „Emlékezetkiesés, avagy demokratikus hagyományainkról” címmel. A konferencia előadásainak témája a 20. századi magyar demokratikus hagyomány, ennek jelentősége és helye a történelemoktatásban. A konferencia nyitóelőadását Tölgyessy Péter politológus tartja, majd Ablonczy Balázs, Paksa Rudolf, Paksy Zoltán és Rainer M. János történészek beszélnek a Horthy-kori demokratákról és a Kádár-kori demokratikus ellenzékről. A konferencia után kerekasztal beszélgetés lesz arról, hogy kell-e politikatörténeti kánon a történelemoktatásban, és ha igen, akkor milyen. További részletek az esemény facebook oldalán olvashatók.

A modern tudomány

A két világháború közötti időszak a tudományban és a technikai fejlődésben nem jelent önálló korszakot. Folytatódtak a 19. században megindult folyamatok (technikai fejlődés, modernizáció, gazdasági növekedés), a világháborúk erre csak átmenetileg, illetve kis mértékben hatottak (egyes technikai vívmányok kicsit lassabban terjedtek el, míg más kutatások kicsit felgyorsultak, a gazdasági növekedés pedig rövid időre megtorpant). Az alábbiakban azokról a jelentős tudományos felfedezésekről, elméletekről lesz szó, amelyek meghatározó hatást gyakoroltak a két világháború időszakában élők világképére. A 19. század második felében és a 20. század elején ugyanis több olyan meghatározó jelentőségű tudományos felfedezés és elmélet született, melyek megingatták az addig érvényesnek hitt világképet.

Tovább olvasom!

A béke reményében

Az 1920-as évek közhangulatát alapvetően meghatározta a Nagy Háború sokkja. A világháborúban Európa összlakosságának 2%-a halt meg, további 4% pedig rokkantként tért vissza a frontról. Ezen felül a lakosság mintegy 4–5%-a vált földönfutóvá a háborús pusztítás és elszegényedés következtében. Ráadásul a vesztes államokban átmeneti forradalmi-polgárháborús időszak követte a háborút, s gyakoriak voltak a határmenti kis háborúk is. Az 1920-as évek elejére ezért felerősödött a békevágy. Ez nyilvánult meg a vesztes államok részéről abban, hogy ellenkezés nélkül igyekeztek teljesíteni a békeszerződésekben előírt feltételeket (ezt nevezzük teljesítési politikának). De ugyanez a békevágy a magyarázata annak is, hogy az antant csapatok egyre kevésbé vállalták az elhúzódó küzdelmet Törökországban.

A háború után Európa szerte megemlékeztek a hősi halottakról, akiknek a tiszteletére emlékműveket állítottak. A győztes államokban egyre inkább az értelmetlenül meghalt milliókra emlékeztek, miközben a vesztes államokban nemcsak az elhunytakról szóltak a megemlékezések, hanem a megalázónak tekintett békefeltételekről is. Bory Jenő szarajevói emlékműve 1916

Bory Jenő emlékműve Szarajevóban

A világháború halottjainak állított emlékművek közül talán az első jelentősebb alkotás a szarajevói merényletben elhunyt főhercegi párnak emelt emlékmű volt. A Bory Jenő készítette emlékművet 1917. július 29-én avatták fel az esemény helyszínén. (Az impériumváltást követően aztán már 1919-ben elbontották.) Ugyancsak 1917-ben hozta a magyar parlament azt a törvényt, amely elrendelte, hogy minden település állítson emléket a háborúban életüket áldozó katonáknak. A hősi halottak emlékművének helyet adó köztereket ekkortól fogva nevezték sok helyen Hősök terének. A világháború halottaira Magyarországon május utolsó vasárnapján emlékeztek. (A britek, franciák és belgák a fegyverszünet megkötésének napján, november 11-én tartják a megemlékezést.)

 elsővh

Érdemes megnézni az első világháború magyar emlékműveinek listáját!

 Menin kapu

 A Menin-kapu

 Passchendaele

 A Passchendaele-i temető a világ legnagyobb háborús temetője

Az elvesztett hozzátartozóikat, illetve a szeretteik halálának helyszínét kereső hozzátartozók tömegesen zarándokoltak a nyugati frontra. Számukra készült 1919-ben az egykori frontvonalak elhelyezkedését bemutató Michelin-útikönyv. Gyakran emeltek külön emlékművet az „ismeretlen katoná”-nak, illetve azoknak, akiknek a holtteste sem került elő. Ezek közül talán az Ypernnél található Menin-kapu és a közelben található Passchendaele-i temető a legismertebbek. (Ne feledjük, hogy csak itt, Ypernnél félmillió katona halt meg!) Az ismeretlen katona sírját minden európai országban felavatták. Elsőként 1920-ban a Westminster apátságban, ahol a nemzet nagyjai közé temették a háború egyik elhunyt közkatonáját. Franciaországban pedig a párizsi Diadalív mellett helyezték el a díszsírhelyet. Nem sokkal később Magyarországon is kialakították az ismeretlen katona sírját: a budapesti Hősök terén, a honfoglalók szobra előtt. (A katonai díszőrség és tiszteletadás tehát neki szól, nem a vezérek és királyok szobrának.)

TANNENGERG

A tannenbergi háborús emlékhely

Németországban a központi emlékművet Tannenbergnél állították fel. A monumentális emlékhely az oroszok felett 1914 augusztusában aratott győztes csatára emlékeztetett. Azért is esett a választás erre az eseményre, mert így a középkori tannenbergi csatára is utalt a helyszín. Az első világháborús tannenbergi győzelem Paul von Hindenburg birodalmi elnök személyéhez kapcsolódott, így egyúttal az ő személyes kultuszát is építették a háborúra emlékezve. Itt húsz ismeretlen katonát temettek el, majd halála után itt alakították ki Hindenburg kriptáját is. Ugyancsak a háborúnak és egyúttal a porosz államnak állított emléket a berlini Neue Wache épületében 1931-ben elhelyezett ismeretlen katona sírja. La grande illusion

Jean Renoir: A nagy ábránd című filmjének plakátja. A filmről itt olvasható elemzés történész szemmel

A háború szörnyűségeit Otto Dix német festő képei ábrázolták a legelevenebben. (Otto Dix művészetéről korábban már volt szó a blogon.) A lövészárkokban mindennapossá váló halált megrendítően jelenítette meg Erich Maria Remarque Nyugaton a helyzet változatlan című regénye. Az 1929-ben megjelent könyv hamar népszerű lett, egy évvel később meg is filmesítették. Az 1930-ban készült amerikai film a legjobb filmnek és a legjobb rendezésnek járó Oscar-díjat is elnyerte. (A regényt 1979-ben ismét megfilmesítették, ma inkább ez a változat ismert.) 1937-ben A nagy ábránd címmel készült francia világháborús film is nagy sikert aratott. Jean Renoir (a híres impresszionista festő fia) filmjében nemcsak a békevágy művészi megjelenítése csodálható meg, hanem a világháború okozta nagy történelmi folyamatok hiteles bemutatása is.

 Das Pan-Europäische Manifest by Richard Coudenhove-Kalergi

Richard Coudenhove-Kalergi, a páneurópai mozgalom alapítója egy erős és demokratikus Európai Egyesült Államok létrehozását javasolta. Az 1930-as években pedig felemelte hangját a Szovjetunió és a Harmadik Birodalom ellen

A béke iránti igény szülte a páneurópai mozgalmat is. Ennek alapítója, Richard Coudenhove-Kalergi gróf, akinek apja az Osztrák-Magyar Monarchia diplomatája, anyja pedig egy japán szamuráj család leszármazottja volt. Coudenhove-Kalergi 1923-ban adta ki Paneuropa című könyvét, melyben amellett érvelt, hogy a széttagolt és megosztott Európát külső és belső veszélyek fenyegetik. Külső veszélynek tekintette a Szovjetunió és a kommunista ideológia hódítását, valamint az Amerikai Egyesült Államok gazdasági befolyásának növekedését. Belső veszélynek pedig az európai nemzetek konfliktusait, amelyekben egy újabb háború kirobbanásának veszélyét látta. Könyvében azt javasolta, hogy a kontinens országai egyesüljenek, a Brit világbirodalommal pedig kössenek vámuniót. Érvelése szerint Európa egyesülése azért is kézenfekvő, mert a technikai fejlődés révén a világ összeszűkült, s a nagyhatalmak helyébe a világhatalmak lépnek. Coudenhove-Kalergi olyan erős Európát akart, amely önmagában is ilyen világhatalom. Az egyesülést a következő lépésekben képzelte el:

  1. nemzetközi konferencia a Páneurópa eszme lényegének és előnyeinek bemutatására, majd pedig tömegmozgalom alapítása az elképzelés népszerűsítésére. (Ez 1926-ban meg is történt Bécsben.)
  2. az európai bíróság létrehozása, s államközi szerződések kötése a tagállamok között az együttműködésről.
  3. az európai államok vámuniójának létrehozása.
  4. az Európai Egyesült Államok megalakítása az USA mintájára, egyúttal az új európai alkotmány elfogadása.

A páneurópai mozgalom tehát nemkívánatos jelenségnek tartotta az egyes nemzetállamok bezárkózását és a szomszédos államok közti rivalizálást. A közös európai állam létrehozásával a nemzeti hadseregek helyét is átvette volna az összeurópai hadsereg, így egy újabb európai háború nem is tudott volna kirobbanni.

AristideBriand

Aristide Briand 1932-ben

A Páneurópa mozgalomnak a kor vezető politikusai között nemigen akadt híve. A kivételek közé tartozott Aristide Briand francia miniszterelnök, aki a gazdasági világválság idején állt ki az egységes Európa létrehozása mellett. Az általa kidolgozott Európa-terv szerint közös gazdaságpolitikára lett volna szükség. Briand a létrehozandó Európa Unió ügyeinek irányítására felállította volna az Európa Konferencia nevű testületet, amelyben az európai kormányok egy-egy képviselője kapott volna helyet. A testület elnöke évente más-más ország képviselője lett volna. Briand tervét a kortárs vezető politikusok többnyire naiv ábrándnak tekintették.

 Milyen közhangulat jellemezte a győztes országokat az 1920-as évek elején? Mennyiben volt ez más a vesztes országokban? Miért nem válhattak sikeressé a korabeli nemzetközi mozgalmak és szervezetek? Miért nem alakulhatott ki kölcsönös bizalmon alapuló együttműködés Európában az első világháború után?