Horthy

 Admiral_Horthy,_WW1_postcard

Horthy Miklós admirális az első világháború idején

 1919-ben új politikai szereplő tűnt fel a magyar politikai életben: Horthy Miklós. Az 1868-ban született Horthy tehát már elmúlt 50 éves, amikor politikai szerepet vállalt. Ez élete végéig meg is látszott rajta, mindvégig katonaként gondolkodott, akitől a politikai taktikázás távol állt. (Hazudni és színlelni még akkor se tudott, amikor például egy diplomáciai tárgyaláson fontos lett volna, hogy ne tudódjon ki a magyar szándék.)

Tovább olvasom!

A hatalmi vákuum

1919augszept1919 nyarán a román hadsereg megszállta az ország jelentős részét, s katonai ellenőrzés alá vonta a kormányt, a közigazgatást, a sajtót és a postát. Az ország javait lefoglalták, s elkezdték román területre szállítani azokat.

(A térképet Nagy Béla, az MTA BTK Történettudományi Intézetének térképésze készítette)

Mikor került román kézre a főváros? Mely területeket foglalta el a román hadsereg 1919 őszére az országból? Az ország melyik térsége nem állt idegen megszállás alatt 1919 őszén? Mit gondolsz, miért szállították el az országban talált javakat a románok?

A tanácsköztársaság összeomlása után hatalmi vákuum alakult ki az országban. Ez lehetőséget adott az idegen, megszálló hadseregeknek a területfoglalásra. A román hadsereg lényegében ellenállás nélkül foglalhatta el az ország középső területeit, a fővárost és az Észak-Dunántúl jelentős részét. Ugyanekkor a csehszlovák csapatok is előrenyomultak (ismét) a Felvidéken.

Az idegen megszállás nyomán felborult az addigi törvényes rend, s az átalakuló hatalmi viszonyokat a szervezkedő belpolitikai csoportok megpróbálták a maguk javára fordítani. A tanácsköztársaság ellen már 1919 márciusától szerveződtek magyar ellenforradalmi csoportok. Ők a kommün idején a proletárdiktatúra destabilizálására törekedtek. A dunántúli vasutasokat ők buzdították a júniusi sztrájk kirobbantására. Az antant nagyhatalmakat pedig arról győzködték, hogy azok ne ismerjék el a tanácsköztársaság vezetőit az ország urainak, sőt buktassák meg őket. A tanácsköztársaság bukása után a kérdés az volt, hogy melyik ellenforradalmi csoport tudja magához ragadni a hatalmat az országban? S vajon sikerül-e elérni, hogy a megszálló haderők kivonulásával ez a hatalom ne csak névleges legyen?

Tovább olvasom!