Nyiss a megbékélésre!

Ajtók kiallitas

A kiállítás a Madách téren, az Örkény Színház előtt volt látható március 16-tól 30-ig

A kép forrása: http://www.kozoshalmaz.hu/kiallitas

 

Érdekfeszítő és előremutató kiállítást készített a fiatalokból álló „Közös Halmaz” elnevezésű csoport Budapest központjába, a Madách térre. Az Örkény Színház előtti téren ajtókat állítottak fel, melyeket kinyitva – fotókon, rajzokon és szövegeken keresztül – a 20. századi magyar történelem traumatikus eseményeivel, azok eltérő nézőpontból való értelmezéseivel szembesült az érdeklődő. A cél egyszerű: nem kell egyetértenünk, de megértenünk muszáj a mások szenvedését, életét, nézőpontját. Az egyes ajtók mögött egy-egy történeti probléma megjelenítése rejtőzött: 20. századi magyar politikusok megítélése, Horthy Miklós és Kádár János öröksége, mindennapossá vált jelképeink (mint például az Árpádsávok és a Nagy-Magyarország sziluett) hatása, a politikai rendszerek előnyei és hátrányai, a kollaboráció témája, a második világháború különböző áldozati csoportjainak sorsa, ’56-os történetek. Az ötletesen interaktív kiállítás a nézőt bevonva, elgondolkodtatva tette empatikusabbá. A kiállítás azzal a céllal született, hogy a múltfeldolgozást és ezáltal a társadalmi megbékélést azzal mozdítsa elő, hogy megértsük a más korban, más élethelyzetekben élt emberek dilemmáit és döntéseit.

Erre a fajta társadalmi léptékű terápiás kezelésre annál is inkább szükség van, mert a kitartóan ásott politikai lövészárkok lassan az egész országot behálózzák és foglyul ejtik azzal, hogy süketté és vakká tesznek a velünk egyet nem értők érveire, élethelyzetére, világnézetére, történelmi tapasztalatira, szenvedéseire. Érdemes tudnunk, hogy a pszichológiai kutatások szerint, ha valaki beleragad a saját sérelmeibe, akkor képtelenné válik empátiát érezni mások szenvedése iránt. Vagyis az áldozatok nem szolidárisabbak más áldozatokkal, hanem éppen ellenkezőleg: hajlamosak csak a saját fájdalmukat abszolutizálni, míg a másokéra érzéketlenné válnak. Éppen ezért fontos a párbeszéd, a mások álláspontjának, tapasztalatainak, élethelyzeteinek megismerése, hogy ne váljunk érzéketlenné ezek iránt, s ne ragadjunk bele a saját traumáinkba. A Madách téren felállított kiállítás olyan módszert alkalmazott, amilyet több nyugati országban is használtak a történelemtanításban (például a francia-német viszály, a gyarmatbirodalmak lakóinak, az amerikai rabszolgák, s más kisebbségek polgárjogi követeléseinek jobb megértésére). A kiállítás mindössze két hétig, március 16-tól 30-ig volt látható a Madách téren. Aki lemaradt róla, annak is érdemes megnézni az ígéretesen bemutatkozó Közös Halmaz csoport honlapját, s figyelemmel kísérni további terveik alakulását.

„Liberális egyetem”

Ez egy igazi április elsejei bejegyzés. Nem abban az értelemben, hogy hülyéskedés lenne, hanem azért, mert tulajdonképpen nevetni lehet rajta.

pesellino-libarts.jpg

A hét szabad művészet allegorikus ábrázolása

A kép forrása: http://members.iif.hu/visontay/ponticulus/rovatok/hidverok/free7.html

Legyen bár tudatlanság vagy néphülyítés a miniszteri szóhasználat célja, jó ha tudjuk az érettségi, illetve nyelvvizsga bukást megelőzendő: a „liberal arts college” kifejezés nem „liberális egyetem”-et jelent. (Ennél talán csak a „liberális kollégium” lenne rosszabb fordítás.) Az angol felsőoktatási intézmények egy típusát jelölő „liberal arts college” kifejezésnek ugyanis semmi köze nincs a 19. századi politikai ideológiához, a liberalizmushoz. Valójában ugyanis a klasszikus antikvitás idején (vagyis az ókori Hellász városállamaiban és Rómában) gondolták úgy, hogy a „szabad művészeteket” azért kell elsajátítania egy szabad embernek, hogy részt tudjon venni a közéletben. Ezt az örökséget vitte tovább a keresztény középkor is, amikor a kor tudományait „hét szabad művészet” (septem artes liberales) néven tanították. S ezt a régi hagyományt őrzi a „liberal arts college” elnevezés. A mai magyar felsőoktatásban a „szabad bölcsészet” nevű szak nevében köszön vissza ugyanez a tradíció.

Konferencia beszámoló – A Horthy-kori demokraták

Névtelen.png

2016. október 8-án a Történelemtanárok Egyesülete konferenciát és kerekasztal beszélgetést szervezett a magyar demokratikus hagyományokról. Az eseményről a TTE honlapján itt olvasható összefoglaló. A konferenciáról beszámolt a HVG is. A Horthy-kori demokratákról tartott előadásom ppt-je innen, szövege pedig innen tölthető le.

Konferencia ajánló: demokraták a történelemoktatásban?

demokratikus hagyományaink.jpg

Október 8-án szombaton a Történelemtanárok Egylete konferenciát szervez „Emlékezetkiesés, avagy demokratikus hagyományainkról” címmel. A konferencia előadásainak témája a 20. századi magyar demokratikus hagyomány, ennek jelentősége és helye a történelemoktatásban. A konferencia nyitóelőadását Tölgyessy Péter politológus tartja, majd Ablonczy Balázs, Paksa Rudolf, Paksy Zoltán és Rainer M. János történészek beszélnek a Horthy-kori demokratákról és a Kádár-kori demokratikus ellenzékről. A konferencia után kerekasztal beszélgetés lesz arról, hogy kell-e politikatörténeti kánon a történelemoktatásban, és ha igen, akkor milyen. További részletek az esemény facebook oldalán olvashatók.

Modern eszmék filmen: Harcosok klubja

fightclub-k

A Harcosok klubja az ezredforduló egyik kultikus filmje volt. De nem csupán generációs film, hanem messze több annál. Igazi „kötelező darab”, mely az eltelt évek során semmit sem veszített varázsából. De miért érdekes nekünk itt a blogon? Azért, mert a film nem csak az 1990-es évek jobb megértéséhez használható forrásként, hanem a modernkori eszmetörténet számos képviselője és elmélete is szóba hozható a film kapcsán. Ráadásul az eszmetörténeti utalások egy izgalmas történetbe ágyazva és elgondolkodtató mondatokban megfogalmazva jelennek meg a filmben.

Néhány szempont a film eszmetörténeti rétegeinek és kulturális utalásainak felfedezéséhez:

Tovább olvasom!

A kulturális élet sokszínűsége

robert-musil-a-tulajdonsagok-nelkuli-ember-1-3-9444650-nagy

A kultúra és a művészetek érzékenyen és gyorsan reagáltak a kor legtöbb változására. A tudományos elméletekben megmutatkozó elbizonytalanodás megjelent a társadalomtudományi és bölcsészettudományi elgondolásokban is. Számos korabeli gondolkodó vélte úgy, hogy a természettudományok más jellegűek, mint a társadalomtudományok. Érvelésük szerint a természettudományok kutatói általános (mindig és mindenütt érvényes) törvényeket akarnak felfedezni, míg a társadalomtudományok művelői az egyedi jelenségeket értelmezik. Ehhez kapcsolódóan merült fel a kérdés, hogy vajon a társadalomtudományi kutatások képesek-e objektív (tárgyilagos) képet adni a valóságról. A fenomenológia irányzata egyenesen azt állította, hogy soha nem magát a valóságot vizsgáljuk, hanem azt az élményt, amit megtapasztalunk. A tudományok jellegéről és objektivitásáról szóló vita a modern tudománytörténetben azóta is többször fellángolt. Az elbizonytalanodásra válaszul Ludwig Wittgenstein azzal próbálkozott, hogy megkülönböztesse a tudományos és nem tudományos kijelentéseket. Nyelvfilozófiai kutatásai szerint ugyanis egy kijelentés lehet empirikus (azaz a valóságról szól és leírható logikai jelekkel) vagy misztikus (tehát nem empirikus kérdésekre vonatkozik, hanem olyanokra mint pl. az erkölcs, a vallás). Az elbizonytalanodás legjelentősebb irodalmi megjelenítői közé tartozott az osztrák Robert Musil, aki A tulajdonságok nélküli ember című többkötetes művében nem csak az Osztrák-Magyar Monarchiának állított emléket, hanem azt is hangsúlyozta, hogy a történelem számos más módon is történhetett volna. Musil regényét emellett az ideológiákkal szembeni bizalmatlanság hatja át.

Tovább olvasom!

A világgazdaság a két világháború között

 Névtelen1

Topografikus térkép Európa országainak 1923-as gazdasági fejlettségéről. A térképen az országok alakja úgy van eltorzítva, hogy az ország mérete az adott állam gazdasági fejlettségét fejezze ki

Az 1920-as évek második felére a fejlett országok gazdasága ismét jelentős fejlődésnek indult. 1925 és 1929 között a nyugati világ termelése átlagosan 20%-kal nőtt, s így idővel elérte, majd meghaladta a világháború előtti utolsó békeév szintjét. A növekedés üteme azonban lassabb volt, mint a világháború előtti fejlődésé. Ráadásul jelentős különbségek mutatkoztak a fejlett államok között is: Nagy-Britannia 6%-os, Németország 18%-os, Franciaország 40%-os, míg az USA 72%-os növekedést mutatott.

Tovább olvasom!

Nemzetközi kapcsolatok az 1920-as években

 GRAF

A nemzetközi kapcsolatok európai „lázgörbéje” az 1920-as években – A képre kattintva megnyitható nagy méretben. Letölthető innen nyomtatható formátumban.

Az első világháború után Európa gazdasági problémái az Egyesült Államokat is érzékenyen érintették. A győztes európai államok ugyanis kijelentették, hogy csak a vesztes Németország által fizetendő 33 milliárd dollár összegű jóvátételből tudják visszafizetni az Amerikától felvett háborús kölcsöneiket. A Németországra kirótt jóvátétel összege azonban az ország éves nemzeti jövedelmének több mint kétszerese volt, így ennek teljesítése Németországot a gazdasági összeomlás szélére sodorta, s az országban zavargások törtek ki. A szociáldemokrata kormány fellépett a zavargások élére álló szélsőbaloldali és szélsőjobboldali radikálisokkal szemben. A német külpolitikát Gustav Stresemann külügyminiszter (1923-1929) irányította. Nevéhez köthető az úgynevezett teljesítési politika. Ennek lényege az volt, hogy Németország az összes békefeltétel előírás szerinti teljesítésével bebizonyítsa a győzteseknek, hogy túlzó elvárásokat támasztottak a németekkel szemben. Az európai gazdasági nehézségek megoldására nemzetközi konferenciát szerveztek 1922-ben Genovában. Itt az angolok hajlottak is volna a németeknek adandó engedményekre, a franciák azonban nem engedtek. A csalódott németek a genovai konferenciára ugyancsak meghívott szovjetekkel különmegállapodást kötöttek Rapallóban. A rapallói szerződésben a két elszigetelt ország megállapodott, hogy a továbbiakban gazdaságilag együttműködnek. Ezen felül mindkét állam lemondott arról, hogy háborús jóvátételt követeljenek egymástól. A megalázott és elszigetelt Németország és az ugyancsak elszigetelődött Szovjet-Oroszország egymásra találása nagy feltűnést és riadalmat keltett.

 220px-Poincaré_Petit_Journal_26_janvier_1913

Raymond Poincaré (1860–1934) francia politikus, több alkalommal miniszterelnök (1912–13, 1922–24, 1926–29), 1913 és 1920 között pedig köztársasági elnök. Az 1920-as évek elején az európai hegemóniára törekvő francia erőpolitika képviselője

A németek 1923-ban azt kérték, hogy kapjanak haladékot a jóvátétel következő részletének kifizetésére. Ezt a Népszövetség szándékos mulasztásnak minősítette, s ezzel lehetővé tette, hogy az érintettek „behajtsák” Németország tartozását. Az ugyancsak gazdasági nehézségekkel küszködő Franciaország ezért megszállta a Ruhr-vidék ipari központjait, hogy így foglalja le a neki járó jóvátétel értékét. Ezzel azonban saját gyengeségük lepleződött le. A helyi német munkások ugyanis beszüntették a munkát, s hamar kiderült, hogy a franciák nem elég erősek ahhoz, hogy kikényszerítsék a nekik járó jóvátételt. A francia erőpolitika szószólója, Poincaré miniszterelnök belebukott a kudarcba. Ezzel egyúttal a franciák európai hegemóniáról szőtt álmai is megbuktak. A Ruhr-vidék termelésének kiesése azonban a német gazdaságot is érzékenyen érintette, így végül a német kormánynak kellett leállítani a sztrájkot, ami népszerűtlenné tette a kormányt Németországban.

Französische Alpenjäger in den Strassen Buers
Zur Befreiung des besetzten Gebietes am 30. Juni 1930! Ein interessanter Rückblick aus der schweren Zeit im besetzten Gebiet. Schwer bewaffnete französische Alpenjäger durchziehen die Strassen Buers im März 1923 aus Anlass zweier erschossener französischer Offiziere.

1923 januárjában francia csapatok szállták meg a német Ruhr-vidéket, hogy jóvátétel gyanánt lefoglalják a térség ipari termelését. A megszállás kudarca fordulatot hozott a francia külpolitikában. Az Európa fölötti francia hegemóniára törekvő erőpolitika bukása után a békés biztonságpolitika időszaka következett.

Vajon Franciaország akkor is a békepolitika hívévé vált volna, ha nem bizonyult volna gyengének az erőpolitika folytatásához?

A patthelyzet megoldására az Egyesült Államok tett javaslatot, hogy visszakaphassa az európai államoknak adott hiteleit és elsimítsa a nemzetközi konfliktust. A konfliktus ugyanis Franciaországban és Németországban is a szélsőséges politikai csoportok megerősödéséhez vezetett, s ezzel megnőtt az újabb fegyveres összetűzés kialakulásának esélye. Az amerikaiak által 1924-ben javasolt Dawes-terv lényege az volt, hogy az Egyesült Államok hitelt nyújt Németországnak a talpra álláshoz, amiből az jóvátételt fizethet a győztes európai államoknak, amelyek aztán visszaadják tartozásaikat az Egyesült Államoknak.

 Dawes terv

A Dawes-terv mögött álló hitelkörforgás lényege

Hogyan is működött a hitelkörforgás? Miért volt ez jó Amerikának? Mitől függött a rendszer működőképessége? Miért veszélyes jelenség a körbetartozás?

 Mivel a háború következményeként Németország hitelezői már-már teljesítőképességük határár súroló adókat fizetnek, Németországnak is évről-évre fizetőképességének felső határáig kell adót fizetnie. Ez összhangban van a versailles-i szerződés azon igazságos és alapvető elvével, amelyet Németország 1919. május. 29-i jegyzékében ismételten megerősített, miszerint a német adózási rendszernek viszonylag ugyanolyan keménynek kell lennie, mint bármely, a bizottságban képviselt hatalom országában. Ennél a felső határnál többet nem is várhatunk, és ennél kevesebb megszabadítaná Németországot a közös nehézségektől és az ipari versengésben méltatlan előnyt biztosítana számára.”

Milyen elveket szögezett le a Dawes-terv a jóvátétellel kapcsolatban? Mi az, amit nem tartalmazott konkrétan?

Az elbizonytalanodott Franciaország azonban tartott attól, hogy a talpra álló németek ismét ellenük fordulnak. Az Aristide Briand vezette francia külpolitika új irányelvet követett, s így a franciák európai hegemóniára törekvő erőpolitikáját a francia határokat garantáló békés biztonságpolitika váltotta fel. Ennek megfelelően az 1925-ben rendezett locarnói konferencián a nagyhatalmak nemzetközi szerződésben garantálták a belga-német és a francia-német határ megváltoztathatatlanságát. A locarnói egyezményt francia részről Aristide Briand, német részről Gustav Stresemann kötötte, akik ezért a következő évben béke Nobel-díjat kaptak. Ezt követően látványosan enyhült a légkör az európai államok között. Németországot 1926-ban felvették a Népszövetségbe, s megszüntették az ország katonai ellenőrzését.

 Briand és Stresemann

Az 1926. évi béke Nobel-díj kitüntetettjei. Balra Aristide Briand (1862–1932) francia politikus, számos alkalommal miniszter és miniszterelnök. A francia határokat garantáló békés megegyezések híve. Jobbra Gustav Stresemann (1878–1929) német politikus, 1923 és 1929 között külügyminiszter. Az úgynevezett teljesítési politika képviselője

Locarnót úgy értelmezhetjük, hogy az európai államok végre észrevették, hogy ez így nem mehet tovább, és háborúzni csak úgy lehet, ha közben az országok rommá válnak.”

A franciák folytatták a békepolitika kiterjesztését. 1928-ban az Egyesült Államok és Franciaország között megszületett a Kellogg–Briand paktum. Ebben a két aláíró ország elítélte a háborút mint a nemzetközi konfliktusok megoldásának eszközét, kivéve a jogos önvédelem esetét. A kezdeményezéshez hamarosan 59 ország csatlakozott. Ez volt az európai enyhülés csúcspontja. Az európai államok általános katonai leszerelését célzó kezdeményezések azonban nem jártak sikerrel. Ugyancsak sikertelenek lettek az összeurópai együttműködést kezdeményező tervezetek is, mint a Páneurópai mozgalom, amiről az előző bejegyzésben már volt szó. Ehhez az is hozzájárult, hogy 1929-ben lejárt a Dawes-terv által létrehozott kedvező nemzetközi környezet, ráadásul hamarosan kirobbant a gazdasági világválság is, amelynek nyomán nőtt a társadalmi feszültség és bezárkózóvá váltak az államok.

 Peace Pact

From left to right, Aristide Briand, Myron Merrick and Frank Billings Kellogg at the French foreign office in Paris, for the signing of the Kellogg-Briand Pact for renunciation of war. (Photo by Keystone/Getty Images)

A kép bal oldalán ül Briand, jobb oldalán pedig Frank B. Kellogg (1856–1937) amerikai politikus, 1925 és 1929 között az Egyesült Államok külügyminisztere, aki az 1928-ban kötött Kellogg–Briand paktumért béke Nobel-díjat kapott a következő évben. Kelloggnak egyébként nincs köze a Kellogg’s kukoricapehelyhez. 🙂

Az ötéves Dawes-terv lejárta után újabb jóvátételi konferencia következett 1929-ben. Itt az amerikaiak új javaslattal, az úgynevezett Young-tervvel álltak elő. Eszerint Németország háborús jóvátételét 114 milliárd márkában határozták meg, melyet hatvan év alatt (tehát 1989-ig) kellett volna letörleszteni. Cserébe a megszállt Rajna-vidék visszaadását ígérték 1930-ra. A jóvátétel összegét megállapító konferencia nem volt alkalmas a további enyhülés előmozdítására, a németek túlzónak tartották a rendelkezéseket. A világgazdasági válság következtében azonban hamarosan bedőlt a nemzetközi hitelélet, így ezek visszafizetését 1931-ben átmenetileg felfüggesztették, 1932-ben pedig a lausanne-i konferencián eltörölték a vesztesek jóvátételi kötelezettségét.

 Young, Dawes und Robinson

Notables return from abroad. New York….photo shows left to right, Owen D. Young, Gen. Charles G. Dawes and Henry M. Robinson, as they returned today aboard the leviathan, as they returned today from the reparations settlement in France and Germany.

Amerikai gazdaságpolitikusok: középen Charles G. Dawes (1865–1951) amerikai bankár és politikus, aki az európai gazdasági rekonstrukciót elősegítő tervéért 1925-ben béke Nobel-díjat kapott. 1925 és 1929 között pedig az Egyesült Államok alelnöke volt Calvin Coolidge elnök mellett. A kép baloldalán pedig Owen D. Young (1874–1962) amerikai gyáros és üzletember, aki az 1929. évi nemzetközi gazdasági tárgyalásokon az amerikai küldöttséget vezette. Az általa kidolgozott terv szerint Németországnak hatvan év alatt kellett volna megfizetnie háborús jóvátételeit

 Balra a Dawes-terv fogadtatását ábrázoló karikatúra, jobbra pedig egy Young-terv ellenes német plakát.

Miért különbözhetett ilyen nagy mértékben a két amerikai kezdeményezés fogadtatása? Miben különbözött a két amerikai terv?

 nemzetközi politika

Az európai rekonstrukció nehézségeit mutató karikatúra. Az 1930-as évek elején az általános lefegyverzési kezdeményezések már nem jártak sikerrel. Hitler hatalomra kerülése és a fennálló renddel elégedetlen országok egyre agresszívebb külpolitikája nyomán az 1930-as években ismét kiéleződtek a nemzetközi konfliktusok

A béke reményében

Az 1920-as évek közhangulatát alapvetően meghatározta a Nagy Háború sokkja. A világháborúban Európa összlakosságának 2%-a halt meg, további 4% pedig rokkantként tért vissza a frontról. Ezen felül a lakosság mintegy 4–5%-a vált földönfutóvá a háborús pusztítás és elszegényedés következtében. Ráadásul a vesztes államokban átmeneti forradalmi-polgárháborús időszak követte a háborút, s gyakoriak voltak a határmenti kis háborúk is. Az 1920-as évek elejére ezért felerősödött a békevágy. Ez nyilvánult meg a vesztes államok részéről abban, hogy ellenkezés nélkül igyekeztek teljesíteni a békeszerződésekben előírt feltételeket (ezt nevezzük teljesítési politikának). De ugyanez a békevágy a magyarázata annak is, hogy az antant csapatok egyre kevésbé vállalták az elhúzódó küzdelmet Törökországban.

A háború után Európa szerte megemlékeztek a hősi halottakról, akiknek a tiszteletére emlékműveket állítottak. A győztes államokban egyre inkább az értelmetlenül meghalt milliókra emlékeztek, miközben a vesztes államokban nemcsak az elhunytakról szóltak a megemlékezések, hanem a megalázónak tekintett békefeltételekről is. Bory Jenő szarajevói emlékműve 1916

Bory Jenő emlékműve Szarajevóban

A világháború halottjainak állított emlékművek közül talán az első jelentősebb alkotás a szarajevói merényletben elhunyt főhercegi párnak emelt emlékmű volt. A Bory Jenő készítette emlékművet 1917. július 29-én avatták fel az esemény helyszínén. (Az impériumváltást követően aztán már 1919-ben elbontották.) Ugyancsak 1917-ben hozta a magyar parlament azt a törvényt, amely elrendelte, hogy minden település állítson emléket a háborúban életüket áldozó katonáknak. A hősi halottak emlékművének helyet adó köztereket ekkortól fogva nevezték sok helyen Hősök terének. A világháború halottaira Magyarországon május utolsó vasárnapján emlékeztek. (A britek, franciák és belgák a fegyverszünet megkötésének napján, november 11-én tartják a megemlékezést.)

 elsővh

Érdemes megnézni az első világháború magyar emlékműveinek listáját!

 Menin kapu

 A Menin-kapu

 Passchendaele

 A Passchendaele-i temető a világ legnagyobb háborús temetője

Az elvesztett hozzátartozóikat, illetve a szeretteik halálának helyszínét kereső hozzátartozók tömegesen zarándokoltak a nyugati frontra. Számukra készült 1919-ben az egykori frontvonalak elhelyezkedését bemutató Michelin-útikönyv. Gyakran emeltek külön emlékművet az „ismeretlen katoná”-nak, illetve azoknak, akiknek a holtteste sem került elő. Ezek közül talán az Ypernnél található Menin-kapu és a közelben található Passchendaele-i temető a legismertebbek. (Ne feledjük, hogy csak itt, Ypernnél félmillió katona halt meg!) Az ismeretlen katona sírját minden európai országban felavatták. Elsőként 1920-ban a Westminster apátságban, ahol a nemzet nagyjai közé temették a háború egyik elhunyt közkatonáját. Franciaországban pedig a párizsi Diadalív mellett helyezték el a díszsírhelyet. Nem sokkal később Magyarországon is kialakították az ismeretlen katona sírját: a budapesti Hősök terén, a honfoglalók szobra előtt. (A katonai díszőrség és tiszteletadás tehát neki szól, nem a vezérek és királyok szobrának.)

TANNENGERG

A tannenbergi háborús emlékhely

Németországban a központi emlékművet Tannenbergnél állították fel. A monumentális emlékhely az oroszok felett 1914 augusztusában aratott győztes csatára emlékeztetett. Azért is esett a választás erre az eseményre, mert így a középkori tannenbergi csatára is utalt a helyszín. Az első világháborús tannenbergi győzelem Paul von Hindenburg birodalmi elnök személyéhez kapcsolódott, így egyúttal az ő személyes kultuszát is építették a háborúra emlékezve. Itt húsz ismeretlen katonát temettek el, majd halála után itt alakították ki Hindenburg kriptáját is. Ugyancsak a háborúnak és egyúttal a porosz államnak állított emléket a berlini Neue Wache épületében 1931-ben elhelyezett ismeretlen katona sírja. La grande illusion

Jean Renoir: A nagy ábránd című filmjének plakátja. A filmről itt olvasható elemzés történész szemmel

A háború szörnyűségeit Otto Dix német festő képei ábrázolták a legelevenebben. (Otto Dix művészetéről korábban már volt szó a blogon.) A lövészárkokban mindennapossá váló halált megrendítően jelenítette meg Erich Maria Remarque Nyugaton a helyzet változatlan című regénye. Az 1929-ben megjelent könyv hamar népszerű lett, egy évvel később meg is filmesítették. Az 1930-ban készült amerikai film a legjobb filmnek és a legjobb rendezésnek járó Oscar-díjat is elnyerte. (A regényt 1979-ben ismét megfilmesítették, ma inkább ez a változat ismert.) 1937-ben A nagy ábránd címmel készült francia világháborús film is nagy sikert aratott. Jean Renoir (a híres impresszionista festő fia) filmjében nemcsak a békevágy művészi megjelenítése csodálható meg, hanem a világháború okozta nagy történelmi folyamatok hiteles bemutatása is.

 Das Pan-Europäische Manifest by Richard Coudenhove-Kalergi

Richard Coudenhove-Kalergi, a páneurópai mozgalom alapítója egy erős és demokratikus Európai Egyesült Államok létrehozását javasolta. Az 1930-as években pedig felemelte hangját a Szovjetunió és a Harmadik Birodalom ellen

A béke iránti igény szülte a páneurópai mozgalmat is. Ennek alapítója, Richard Coudenhove-Kalergi gróf, akinek apja az Osztrák-Magyar Monarchia diplomatája, anyja pedig egy japán szamuráj család leszármazottja volt. Coudenhove-Kalergi 1923-ban adta ki Paneuropa című könyvét, melyben amellett érvelt, hogy a széttagolt és megosztott Európát külső és belső veszélyek fenyegetik. Külső veszélynek tekintette a Szovjetunió és a kommunista ideológia hódítását, valamint az Amerikai Egyesült Államok gazdasági befolyásának növekedését. Belső veszélynek pedig az európai nemzetek konfliktusait, amelyekben egy újabb háború kirobbanásának veszélyét látta. Könyvében azt javasolta, hogy a kontinens országai egyesüljenek, a Brit világbirodalommal pedig kössenek vámuniót. Érvelése szerint Európa egyesülése azért is kézenfekvő, mert a technikai fejlődés révén a világ összeszűkült, s a nagyhatalmak helyébe a világhatalmak lépnek. Coudenhove-Kalergi olyan erős Európát akart, amely önmagában is ilyen világhatalom. Az egyesülést a következő lépésekben képzelte el:

  1. nemzetközi konferencia a Páneurópa eszme lényegének és előnyeinek bemutatására, majd pedig tömegmozgalom alapítása az elképzelés népszerűsítésére. (Ez 1926-ban meg is történt Bécsben.)
  2. az európai bíróság létrehozása, s államközi szerződések kötése a tagállamok között az együttműködésről.
  3. az európai államok vámuniójának létrehozása.
  4. az Európai Egyesült Államok megalakítása az USA mintájára, egyúttal az új európai alkotmány elfogadása.

A páneurópai mozgalom tehát nemkívánatos jelenségnek tartotta az egyes nemzetállamok bezárkózását és a szomszédos államok közti rivalizálást. A közös európai állam létrehozásával a nemzeti hadseregek helyét is átvette volna az összeurópai hadsereg, így egy újabb európai háború nem is tudott volna kirobbanni.

AristideBriand

Aristide Briand 1932-ben

A Páneurópa mozgalomnak a kor vezető politikusai között nemigen akadt híve. A kivételek közé tartozott Aristide Briand francia miniszterelnök, aki a gazdasági világválság idején állt ki az egységes Európa létrehozása mellett. Az általa kidolgozott Európa-terv szerint közös gazdaságpolitikára lett volna szükség. Briand a létrehozandó Európa Unió ügyeinek irányítására felállította volna az Európa Konferencia nevű testületet, amelyben az európai kormányok egy-egy képviselője kapott volna helyet. A testület elnöke évente más-más ország képviselője lett volna. Briand tervét a kortárs vezető politikusok többnyire naiv ábrándnak tekintették.

 Milyen közhangulat jellemezte a győztes országokat az 1920-as évek elején? Mennyiben volt ez más a vesztes országokban? Miért nem válhattak sikeressé a korabeli nemzetközi mozgalmak és szervezetek? Miért nem alakulhatott ki kölcsönös bizalmon alapuló együttműködés Európában az első világháború után?

Tévhitek a trianoni békéről

Ablonczy Balázs Trianon_legendák2

 Ablonczy Balázs történész Trianon-legendák című kötetének második kiadása 2015-ben jelent meg. A méltán sikeres kötetben összegyűjtve olvashatjuk a Trianonnal kapcsolatos elterjedtebb tévhiteket. Az olvasmányos stílusban írt ismeretterjesztő könyvben Ablonczy arra is rámutat, hogy mi volt az igazság ezekkel kapcsolatban.

  Tovább olvasom!