Az erőszak a háború utáni Magyarországon

Balra a forradalmi törvényszék akaszt Sátoraljaújhelyen, jobbra a Nemzeti Hadsereg tiszti különítményesei akasztanak Tabon

 Az 1919-es eseményekre szokás úgy tekinteni, mintha ez egy különösen erőszakos fejezete lett volna a magyar történelemnek. A vörös- és a fehérterror mértékéről, a halottak számának megbecsléséről immár évszázada vitatkoznak történészek, publicisták, politikusok és a történelem iránt érdeklődők. A véres „számháború” közepette pedig gyakran elfelejtkeznek arról, hogy az eseményeket azok összefüggéseivel együtt kellene vizsgálni. Ha ezt tennék, akkor kiderülne, hogy az első világháborút követően minden tekintetben megnőtt a társadalom erőszakossága. És pedig nem csak nálunk, Magyarországon, hanem mindenütt Európában, sőt még az Egyesült Államokban is. (Nem véletlenül ekkor következett be a gengszterkorszak…)

Már 1918 őszétől megfigyelhető az erőszakos cselekmények (lincselés, rablás, gyilkosság, merénylet, verekedés) számának növekedése, s a közállapotok majd csak az 1920-as évek közepére normalizálódtak Magyarországon. A történeti kutatások arra is rámutatnak, hogy a kortársak általában eltúlozták az erőszakos halált elszenvedők számát – még pedig általában úgy, hogy saját politikai ellenfeleiket feketítsék be ezáltal. Ha azonban összehasonlítjuk a magyar eseményeket más országok helyzetével, akkor azt láthatjuk, hogy nálunk arányaiban kevesebb áldozatot követelt az első világháború utáni forradalmi-polgárháborús időszak, mint orosz, német, osztrák, olasz vagy éppen finn területen. Ebbe feltehetőleg az is közrejátszott, hogy a Károlyi-kormány lefegyverezte a frontról hazatérő katonákat.

Az is figyelemreméltó, hogy a témán belül szinte csak a vörösterror és a fehérterror összehasonlításáról esik szó, arról pedig jóval kevésbé, hogy spontán lincselések már 1918 őszétől voltak; illetve a román megszállás idején statáriálisan kivégzett magyarok száma meghaladta a vörös- és fehérterror áldozatainak számát. Ezek a tények ugyanis kevésbé illeszkednek bele a bal- és jobboldal immár évszázados egymásra mutogatásába… Tovább olvasom!

Reklámok

Ellenforradalmi korhangulat

Keresztény_Nemzeti_Egyesülés_Pártja

 Választási plakát 1920-ból

Minek a szimbóluma volt a vörös, kalapácsos ember? Miként jelenik meg a plakáton a kereszténységre és a nemzetre való utalás? Honnan származik eredetileg a plakát jelmondata?

A proletárdiktatúra után hamar megkezdődött a leszámolás a tanácsköztársaság örökségével. Ennek eszköze volt a fizikai erőszak (fehérterror), az internálás és bírósági számonkérés, a munkahelyek „megtisztítása”, valamint a propaganda. Balra a tanácsköztársaság idején köztulajdonba vett Margit-sziget látható; jobbra: tanácsköztársaság ellenes plakát.

Miként jelenik meg a „Minden a miénk” felirat az egyik és a másik képen? Kivel állítja szembe a menekülő népbiztost a kommünellenes propagandaplakát?

Tovább olvasom!

Kell-e beszélni a kommunisták származásáról?

szocdem ellenes antiszemita Szociáldemokrata ellenes plakát a tanácsköztársaság után. A vörös bohócként ábrázolt szakszervezeti vezetőt úgy jelenítették meg, mint aki az álarc alatt valójában zsidó. (A pajesz, a kopaszodó kerek fej, a görbe orr, a vastag ajkak a zsidóság ismertetőjegyei voltak a korabeli antiszemita rajzokon. Ezzel szemben az álarcon látható kackiás bajusz „nemzetinek” számított.)

Az OFI 11. osztályos tankönyve részletesen foglalkozik azzal, hogy miért volt sok zsidó származású vezető a kommunisták között a tanácsköztársaság idején. A tankönyv azért ír erről a kérdésről, mert már a tanácsköztársaság idején megjelent az az értelmezés, hogy a kommün nem más, mint „zsidóuralom”. A Horthy-korban pedig széles körben népszerű volt a „kommunisták = zsidók” azonosítás. De napjainkban is lehet hallani olyan véleményt, hogy „a zsidók mindig az internacionalista, nemzetellenes, kozmopolita ideológiákat szerették”, illetve „a kommunizmus a zsidók műve, hogy a királyok és nemesek helyére kerülhessenek.”

Szerintem tehát három okból is érdemes egy kicsit körüljárni ezt a kérdést:

  1. Enélkül a Horthy-korszak antiszemitizmusa nem lenne érthető
  2. Ma is vannak, akiket kifejezetten érdekel ez a téma
  3. Megkísérelhetünk megérteni néhány fontos történelmi jelenséget: az asszimilációt és az antiszemitizmus

Tovább olvasom!

Politikai kisszótár a tanácsköztársasághoz

karikatura_allatkertAz állatkert lakóinak politikai-társadalmi besorolása egy korabeli vicc szerint

A kommunisták határozott világképpel és politikai programmal rendelkeztek. Ennek lényege, hogy a társadalmat két csoportra osztották: a kizsákmányolókra (urak, gazdagok, hatalommal rendelkezők, munkaadók) és a kizsákmányolás áldozataira (szegények, beosztottak, munkavállalók). A proletárdiktatúra célja e viszony megfordítása volt. Vagyis el akarták venni a kizsákmányolók javait, hogy azokat a korábbi kizsákmányoltak érdekében használják fel. Ezt fejezte ki a „Minden a miénk!” és a „Minden a népé!” jelmondat. A kommunisták úgy képzelték, hogy többé nem lesz magántulajdon, hanem mindenki az állam számára termel és szükségletei szerint részesül a közös javakból. Ennek megfelelően újjászervezték az államot, s átalakították a tulajdonviszonyokat.

Tovább olvasom!