Cső, Breuer!

Breuer Marcell (Pécs, 1902 – New York, 1981) az általa tervezett Vaszilij-székben

A kép forrása: https://www.dwell.com/article/design-icon-10-buildings-by-marcel-breuer-956d0193

Mi, magyarok szeretünk büszkék lenni arra, milyen sok felfedezést és találmányt köszönhet nekünk a nagyvilág a golyóstolltól a helikopterig, a hologramtól a számítógépig és az atombombáig, de még a szódát és a C-vitamint is gyakran tartjuk magyar eredetűnek. Nos, ezeknek így ebben a formában a fele se igaz. Nem magyar csinált először szódát vagy működőképes helikoptert, a számítógép és az atombomba létrehozása nem csak a magyar tudósok érdeme, Szent-Györgyi Albert a C-vitamin tömeges gyártásának kidolgozásában vett részt (és utóbb ezért kapott megosztott Nobel-díjat), Bíró Lászlónak és munkatársainak pedig a golyóstoll tökéletesítését köszönhetjük, nem pedig a feltalálását. Az első csőszéket azonban tényleg egy magyar formatervező alkotta meg: a pécsi születésű Breuer Marcell. Előtte és magyar pályatársai előtt tiszteleg az Iparművészeti Múzeum „Breuer újra itthon” című kiállítása, mely 2017. június 11-ig látogatható.

A kulturális élet sokszínűsége

A kultúra és a művészetek érzékenyen és gyorsan reagáltak a kor legtöbb változására. A tudományos elméletekben megmutatkozó elbizonytalanodás megjelent a társadalomtudományi és bölcsészettudományi elgondolásokban is. Számos korabeli gondolkodó vélte úgy, hogy a természettudományok más jellegűek, mint a társadalomtudományok. Érvelésük szerint a természettudományok kutatói általános (mindig és mindenütt érvényes) törvényeket akarnak felfedezni, míg a társadalomtudományok művelői az egyedi jelenségeket értelmezik. Ehhez kapcsolódóan merült fel a kérdés, hogy vajon a társadalomtudományi kutatások képesek-e objektív (tárgyilagos) képet adni a valóságról. A fenomenológia irányzata egyenesen azt állította, hogy soha nem magát a valóságot vizsgáljuk, hanem azt az élményt, amit megtapasztalunk. A tudományok jellegéről és objektivitásáról szóló vita a modern tudománytörténetben azóta is többször fellángolt. Az elbizonytalanodásra válaszul Ludwig Wittgenstein azzal próbálkozott, hogy megkülönböztesse a tudományos és nem tudományos kijelentéseket. Nyelvfilozófiai kutatásai szerint ugyanis egy kijelentés lehet empirikus (azaz a valóságról szól és leírható logikai jelekkel) vagy misztikus (tehát nem empirikus kérdésekre vonatkozik, hanem olyanokra mint pl. az erkölcs, a vallás). Az elbizonytalanodás legjelentősebb irodalmi megjelenítői közé tartozott az osztrák Robert Musil, aki A tulajdonságok nélküli ember című többkötetes művében nem csak az Osztrák-Magyar Monarchiának állított emléket, hanem azt is hangsúlyozta, hogy a történelem számos más módon is történhetett volna. Musil regényét emellett az ideológiákkal szembeni bizalmatlanság hatja át.

Kiállítás ajánló: az orosz avantgárd Budapesten és Bécsben

Az orosz forradalom centenáriumához közeledve több művészeti kiállítás is bemutatja a forradalmi időszak hivatalos művészetét, az orosz avantgárd alkotókat. Május 1-ig a Magyar Nemzeti Galériában látható egy jól összeválogatott orosz gyűjtemény, melyhez érdemes hozzánézni a Galéria Modern idők című tárlatát is, amely a magyar modernistákról ad áttekintést.

A művészet forradalma – Orosz avantgárd az 1910-1920-as években című kiállítás 2016. május 1-ig látogatható a Magyar Nemzeti Galériában

 A budapesti kiállítással egyidejűleg Bécsben is látható egy kiállítás az orosz avantgárdról. A Chagalltól Malevicsig címet viselő tárlat június 26-ig látogatható az Albertina Múzeumban. Míg a magyar kiállításon hangsúlyosan jelenik meg a művészet történelmi háttere (a forradalmi mozgalmak, a bolsevik forradalom győzelme, majd a sztálini Szovjetunió), addig a bécsi kiállítás inkább az egyéni életművekre és a művészek közti személyes kapcsolatokra összpontosít.

 

A bécsi Albertina Múzeumban 2016. június 26-ig látogatható a Chagall bis Malevich című tárlat

Marc Chagall (1887–1985) és Kazimir Malevics (1878–1935) a huszadik század első felének két kiemelkedő tehetségű orosz művésze volt. Az oroszországi zsidó családba született Chagall művészete leginkább egyfajta naiv szürrealizmusnak tekinthető. Alkotásait a nyugati dekadencia megnyilvánulásaként értelmezték mind a sztálini Szovjetunióban, mind pedig később a nácik is, ezért mindkét rendszer elől menekülnie kellett. Életének túlnyomó részét Franciaországban élte le.

Malevics a forradalmi orosz festészet egyik legjelentősebb alakja volt. Az 1910-es években előbb az orosz kubisták vezéregyénisége, majd saját stílusirányzatot alapított szuprematizmus néven. Geometrikus jellegű kompozíciói közül művészetfilozófiai tekintetben a Fehér alapon fehér négyzet című műve a legjelentősebb. Míg az orosz forradalom idején Malevics meghatározó alakja lehetett az orosz művészéletnek, addig a sztálini Szovjetunióban már nemkívánatosnak számítottak az avantgárd művészek, így Malevics is mellőzötten élte utolsó éveit.

 

Chagall és Malevics egymással érintkező életútja és különösen Chagall szürreális képei ihlették a 2014-ben készült Chagall–Malevics című művészfilmet